Mert volt nekem olyan is. Illetve nem is a sajátom volt, csak kölcsön kaptam, két modellt is, de ezt később...
Egy fogyatékos rendezvényen láttam meg és szerettem bele. Biciklizni nem tudtam megtanulni -túlzottan nem erőltettem mondjuk -, de mindig is vonzott a dolog.
Volt a rendezvényen pár, mindenféle kivitelben, az épp hogy háromkerekűre átszerelt, gagyi campingtől az egészen profi, masszív gépekig minden. Versenyezni vitték őket, de naná, hogy kipróbáltam! Jó nagy tábor területén volt a rendezvény, lehetett tekerni ezerrel :) Na jó, óvatos duhaj voltam, mit tudtam én, mikor borulok, meg hogy tudok megállni, de nagyon tetszett a dolog.
Ezeknek mind a három kereke ugyanolyan nagy, bicikli kormányuk van, pedál, kézifék, kontra, minden.
Azért írom ezt le, mert volt ott egy másik fajta cucc, a handicycle, amibe bele kell ülni, és kézzel kell hajtani - direkt alsó végtag sérülteknek, de az nem érdekelt, illetve egy verseny erejéig kipróbáltam, de nem győzött meg. Baromi nehéz hajtani, utolsó is lettem, már rég lefújták volna a futamot, ha nem bénázok ott a vége után fél hosszal totál leizzadva :)
Na nem mintha triciklivel versenyeket nyertem volna - tán egyszer, max kétszer indultam, mindig enyém volt a biztos utolsó hely, de nem is annyira izgatott, én hajtani akartam, saját tempómban, stressz nélkül, csak úgy...
Megbeszéltem az egyesülettel, hogy ad egyet kölcsön (80-100e körül vannak ezek újonnan, és még ez az alja), nagyon nagy élmény volt! Akkor még volt egy jó nagy telephely, ahol szüleim dolgoztak - én már úgy 25 lehettem, tehát nem gyerek - egy jó nagy, betonozott udvarral. Elejében csak ott róttam a köröket, de azt elég sokáig képes voltam csinálni.
Az első tricikli, amit kaptam, egy hagyományos camping bicikliből átalakított cucc volt. Jó volt az, csak könnyen borult kanyarban :) Ráadásul a pedáljain volt kantár, udvaron nem volt azzal gond, csak mikor már elkezdtem utcán is járni és felbillentem, dőltem is elfele, hisz nem bírtam kikapni a lábam. Utána le is szereltük róla gyorsan :)
A telep kb 10 percre volt gyalog a lakásunktól és egy darabig volt is bicikli út. szóval egy idő után elhatároztam, hogy triciklivel fogok kijárni.
Picit merész volt az ötlet, mert nekem a reakció időm rettentő nagy, ráadásul be is pánikolok, ha valami váratlan történik, nem bírom lereagálni. Autót vetetni ezért is nem tanultam meg, körzeti orvos erősen lebeszélt róla, saját érdekemben. Triciklivel se sokkal jobb a helyzet, bármikor kijöhet eléd egy kocsi vagy mit tudom én.
De végül is volt bicikli út, úttestre nem mentem, csak ha átkeltem, járdán nyomtam -gondolom örültek- de leszartam.
Aztán kaptam egy jóval stabilabb gépet, nagyobb kerekekkel, váltóval, stb, annak szedhettem alá,
nem borult. Azzal már picit bátrabban mentem el a városba másfele is, aki Szegeden ismerős, annak mondom, hogy Dóm tér-Oskola u. - Stefánia vagy ki a Ligetbe Újszegedre, sőt, egyszer még a SZVSE-be is kimentem aikidora, végig a Kossuth Lajoson. Persze ott is van bicikli út, de ezek általában enyhén szólva nem tükör simák, és három kereket jobban megdob, mint kettőt, de ez még nem is volt baj. Akkor gondolkoztam el, hogy kell-e nekem tricajjal a városban járni, amikor a Múzeum felől jöttem át, keresztezve a hidat, és az régi Égő Arany magasságában egy cseppet felgyorsultam, és majdnem kisodródtam az úttestre. Ugye pánik, alig találtam meg a féket, kicsit megbillentem, de végül is nem takartam el, sikerült a másik oldal irányába korrigálni. Szerencsére nem jött mögöttem senki. A SZVSE túra se volt egyszerű, bár ott nem történt semmi - de onnantól tudom értékelni, hogy van villamos :)
Az egésznek úgy lett vége, hogy visszakérték verseny erejéig a tricajt és - én hülye - nem mentem érte azonnal, csak hetek múlva vagy tán egy hónap is volt tán, de akkor már ott találtam szétszerelve a szín alatt :) Picit szarul esett, pedig hát az övék volt végül is, nem az enyém.
Pár éve gondolkodtam, hogy összerakatok valami fasza kis gépet magamnak, keret is van rá, szerviz is aki megcsinálná, de áááááá...A villamos kevésbé rizikós :)
