Akkoriban végeztem az ELTE-n, és valamiért -már nem tudom miért, tán egy konduktoromhoz, aki egyengette az utam utógondozás címén és jóban vagyok vele, bementem a Pető Intézetbe. Persze eldicsekedtem vele, hogy megvan a diploma - midenki odáig volt.
Alapvetően a Petőben kis korom óta mindenki odáig volt- gimi, nyelv vizsga, érettségi. Nekem ez - amellet, hogy nagyon jól esett - mindig picit fura is volt, hisz én csak csináltam, amit úgy gondoltam, hogy kell.
Ha jött egy külföldi diákcsoport -mert a Pető egy konduktor főiskola is- álltalában engem hívtak fel, és mindenki hüledezett, hogy 16-17 évesen angolul társalgok velük. Élveztem - hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem -de így ez nekem nem tűnt valami extra dolognak. Érettségi után volt részükről egy ötlet, hogy írjak könyvet az életemről, röhögtem nagyot, hisz éltem a tinik megszokott életét, semmi extra. Persze lehet, hogy kívülről ez valami hiper-szuper-extrém teljesítménynek tűnhet, de így belülről nem.. :) Utólag persze más, de erről már írtam.
Lényeg az, hogy az Igazgatónő is szeretett volna beszélni velem, lementem hozzá, elcsevegtünk erről-arról (előtte én nem ismertem). Mondtam, hogy állást keresek, ő meg hogy az informatika épp programozót keres - fel is vettek aztán -, meg hogy fél év múlva, ősszel lesz Londonban egy Nemzetközi Pető Konduktív Konferencia, van-e kedvem menni. Hát mondom persze - bár ugye ez konduktoroknak szakmai konf, én meg a tárgy vagyok - Elő kéne adnom kb 15 percben az életemről, az úgy 3 gépelt oldal nem gond? Mondom nem :) Sosem adtam elő (azóta sem), de mondom valahogy megoldom, Anglia az csak Anglia.
Megírtam a kis irományom, mondák hogy gyakoroljam, mert a 15 percbe bele kell férjek, ami a beszédemet tekintve nem kis kihívás. A kezdeti három oldalból lett kettő, majd másfél, de végülis megszültem az anyagot, ami felolvasva belefért az időbe.
Eljött a nap, repülünk! Én előtte még nem repültem (Londonban akkor már jártam busszal, szóval a nevezetességek megvoltak). Tudtam, hogy izgi lesz, azt mondjuk nem, hogy ennyire: az időpont 2001.09.12. kora reggel, a new yorki terrortámadások másnapján. Volt, aki le is mondta emiatt. Én nem izgultam -elég kevés esélyt adtam neki, hogy valaki majd pont a BP-London járatot pécézi ki.
Mindegy, négy órával előtte ki kellett menni a reptérre, az utazó közönség ott tolongott a terminál előtt - nem lehetett bemenni az épületbe sem -, kordon sehol, mindenki állt, ahol tudott, persze aki órákkal később jött, előrefurakodott, ami nem segített a közhangulaton stb. Körülberül egy órával a járatunk tervezett indulása után bentről kiabáltak, hogy a Petős utasok mostmár menjenek, mert indulna a gép. Na, csomagokkal átverekedtük magunkat az anyázó tömegen "mit képzelnek, kik maguk?!", aztán végre repültünk. Maga az út nem volt különösen izgalmas - a tériszonyom nem jön elő repülőn, légőrvényektől nem félek-, inkább a kollegák párbeszédein borultam "Ő elő sem ad! Miért jön ki egyáltalán? Ki intézte ezt?....Másnap találkoznak az illetővel reggel: "Jaj, szia-szia, hogy érzed magad?' Ááááh, az ilyeneket én úgy nem bírom...
Például volt egy nő - még nekem is nevelőm volt hat éves koromban - szigorú, kemény, de jó fej, alapvetően szerettük. Ő is jött konfra, naná, egy elismert szaktekintély. Amikor egyetem végeztével megjelentem a Petőben, nagyon megörült, eldiskurálgattaunk a múltrólt, ahogy azt kell ilyenkor. Aztán valami történt: én nem tudom, hogy mert felvettek-e, vagy mert kiutaztam velük konferencára és ő ezt rosszalta, vagy netán mást akart kivinni -gőzöm sincs- da attól kezdve a köszönésemet se fogadta. Se az úton, se az azt követő 3 évben, amíg ott dolgoztam távmunkában és kb havonta jártam be. Valószínű nem is tudom már meg, mi baja lett velem, mindegy. Furák néha az emberek, furák...
Odaértünk, a londoni reptéren is volt készültség ezerrel, de volt kordon is, kb fél óra alatt megvolt az egész ellenörzés-. Ok, kifele egyszerűbb, de ég és föld volt a két reptér reagálása a helyzetre. Három nappal utána a visszaútnál a becsekkolás is zökkenőmentesen ment, Ferihegyen is javúlt a helyzet, de még ott volt a káosz is.
Megérkeztünk a konf helyszínére, volt egy kis állófogadás szerű, utána mentünk a szállásra, ami teljesen kultúrált, diákszáló volt, külön szoba-tusoló minden embernek. Nekem ez új volt -persze azóta alap, Linzben is ilyen a Julius Raab koli, ahol meg szoktunk szállni ha megyünk a GeoGebrához. A többiek nem voltak elragadtatva - de némi joggal, hisz amikor Pessten van ez a konferencia, az Intézet elég jó szállodákba szokott foglalni a külföldi vendégeknek, ahhoz képest tényleg puritán volt.
Másnap voltak az előadások, a nyitóelőadást egy magyar neorológus prof tartotta, már sajnos nem emlékszem a nevére, meg az előadásra se, csak annyira, hogy nagyon jó, közérthető volt, még nekem, laikusnak is :)
Utána jöttek a paralell szekciók - konduktív szakmai előadások, beleékelve az enyém is, illetve volt még egy angol sérült srác, de pont velem párhuzamosan. Nem is emlékszem a saját előadásomra - akkor biztos nem volt gáz - de arra igen, hogy a fent leírt konduktirnő végig a mi szekciónkban volt - kivéve, amikor én jöttem, mert akkor ketten átmentek a másik terembe, majd amikor végeztem, visszajöttek :) Nem volt szar picit sem, áá....
Másnap is voltak előadások, de mondták is hogy nyugodtan hagyjam ki, hisz számomra nem érdekes, menjek várost nézni. Hááát, egyedül nem sok kedvem volt - megmondom őszintén -, de mondták, hogy fogjak össze egy konduktor hallgató lánnyal - akinek szintén nem volt már dolga a konfon. De csajszikám nem nagyon lelkesedett az ötletért, hebegett-habogott, hogy hát ő ide megy oda megy, és bocs de nem jó ötlet, stb stb. Pont úgy, mint ha egy rá nyomuló fickót akarna leszereli...Jól van, anyám, akkor hagyjuk :)) Bár nem zavartam volna ki éjjel a szobámból, az tény, de nem volt ilyen szándékom, tényleg. Este elment bulizni a kint élő haverjaival - "bocs má, h nem hívlak de ez az amaz..." Bakker, te haverjaid, miért kéne hívnod, nem is értettem a magyarázkodást...Röhelyes volt.
Szóval sétáltam picit ott a környéken, volt ott egy kis park, kis műpatakkal, pár paddal meg 5-6 hangszóró installációval, amiből mindenféle zörej, röhögés, párbeszédek hallatszottak, térben. Érdekes volt, de nem tudtam hova rakni. Napoztam még picit, azt visszasétáltam.
Másnap indultunk haza, de konf végeztével nem maradhattunk a szállón (ez is már milyen), kerestek aznapra szállodát a Pestiek. A Hyde Park közelében, fasza helyen, mindenki fel volt villanyozva, véégre iggggazi szálloda, aaaah! Hát, mit mondjak: a helyet indiaiak üzemeltették, beléptél már megcsapott valami bűz, a folyosók inkább alagsorra hasonlítottak, mint szállodára. A szobám ajtaja valami egy rétegű pozdorja volt, és kilincs nem, ellenben olyan félkör alakú alumínium foggantyú volt rajta, mint budi vagy gang ajtókon szokás itthon :) Becsuktad belűlről, látszott a folyosó világítása a keret mentén. A szoba is nagyon gáz volt, a fürdőben a kád retkes, pergett bele a vakolat. Ágynemű koszos, konnektor kibukva a falból, a kilátás meg mintha egy üzem udvarára lett volna, kopott, kurva nagy falak, gőzölgő csövek, ami kell. Gyorsan be is húztam -a szintén retkes- függönyt, mert tiszta depressziós lettem a látványtól :) A "csillár" meg 1 db körte volt, egy nagyon igénytelen, kartonpapír búrában. Mit százszor, ezerszer különb volt a diákszálló, többiek is sírták vissza.
Aznap este még elmentünk még pubokba néhány konduktorral, az jó volt. Voltak ott jó fejek is, sőt, ők voltak többen, mindenesetre furcsa volt nekem annyi nő kollega, ment a pletyiii, szurka-piszka, stb :)
Összeségében élveztem az utat, szegényebb lennék, ha nem mentem volna.
