Aki 40 fele jár, még emlékezhet, hogy volt egy ilyen nevű biliárdszalon a Fekete Sas u. közepe fele, az U beugrónál. Mi gimnazisták voltunk, mikor elkeztünk oda járni péntekenként. Előtte nálam játszottunk valamit gépen (dynablaster aka"robbangatós", vagy worms+ vagy ilyesmi), utána este lementunk Boss Clubba biliárdozni. Illetve csak a barátaim, mert én soha nem mertem kipróbálni, hisz ha dákóval felszántom a posztót (amire a túlmozgás miatt nagy az esély), az azért drága mulatság :)
Már jóval később dolgoztam egy cégnél, ahol volt biliárdasztal - ott se mertem, de mondom, mi lenne, ha ököllel lökném a golyókat! Egy kollegának tetszett az ötlet - azt hittem ő majd dákóval nyomja - de nem, mondta, hogy akkor már ő is kézzel, hát mondom nekem jó..De aztán nem sokat játszottunk, mert egyrészt keménynek találta a golyókat, fájt tőle az ökle (nekem nem :)), másrészt mert kirúgtak :D
Na de visszatérve a Bossra, nézni szerettem, meg haverokkal elökörködtünk, jó volt. Bár egy haverunk (vagy kettő?) vett magának saját, szétcsavarozható dákót is, alapvetően nem vettük komolyan, jó nagyokat röhögtünk, tán még nem is írtuk h most ki hogy áll. Született néhány zsargon is, amiből most csak egyre emlékszek, és ez a "Pusztuljál!" = állj egy picit arrébb légyszíves, mert jönnék és útban vagy, kösz.
Minden játékot addig szertek amúgy, amig fun: amikor már valaki véresen komolyan veszi, az már gáááááz. Például bocciaztam egy picit - ez sérült sport, labdákat kell dobálni minél közelebb egy fehér labdához. Tök jó, egészséges embernek is, a curlingre meg a petangue-ra hasonlít, abszolút cool lenne eldobálgatni csak úgy, de hát versenyek voltak. Ráadásul csak a kerekesszékesek mehettek nemzetközi szintre, az összes többi a "hazai" kategóriában versenyzett - kvázi tét nélkül, én is. Ehhez képest pár bíró ott játszotta az eszét. Én akkor útáltam meg, amikor dobtam végre egy jót (elég szarul ment nekem ez a boccia téma, valljuk be), és ujjongtam, hogy wow meg mittomén. Erre, odajön az a köcsög, fenyegetően felémemelkedik, és mondja hogy "meccs alatt nincs duma!"...Elmész te a qrvanyádba, velem ezt nem csinálod, felálltam azt otthagytam a picsába az egész partit, azóta se voltam boccazni :)
Szóval...Ott tartottam, hogy jó volt haverokat nézni játszani. Egy darabig, de utána csak elúnja magát az ember. Nem baj, volt flipper! A flippert én mindig is nagyon szerettem, élőben is, számítógépen is. Itthon nyomtuk a Pinball Dreams/Fantasies-t ezerrel, a shift picit bánta, de hát Isstenemmm :))) Viszont megvolt az a nagy előnye, hogy ingyen volt.
Mivel a flipper ügyességi játék, kis reakció idő nem árt hozzá, nekem nem optimáls, de engem mindig is ezek vonzottak :) Gépen is inkább mászkálós, lövöldözős, ugrálós játékokkal játszottam, mint stratégiaiakkal -azokban nem voltam jó. Ezekben se, de ezeket legalább szerettem :)
A rendes gép százassal működött, kb 3-400ft-ot játszottam el egy este -több pénzem nem is volt akkoriban, pláne ha ittam egy kólát esetleg vbk-t (akkor még az ment).
Maga a közönség elég vegyes volt, voltunk ugye mi, 18-20 éves kölkök, akik csak lementek lökni párat, de volt pl rengeteg szerb "üzletember" is. Ők már nem szarral gurigáztak, pár arany nyaklánc, aranyóra, némi pénz, nő és még ki tudja mi cserélhetett gazdát egy-egy parti végén. De nem emlékszem, hogy lett volna gázos szitu - nem is figyeltük mondjuk. Egyszer volt razzia, 8-10 rendör megszállta a helyet, mindenkit igazoltattak - érdekes mód ezek az arcok bár máskor mindig, akkor ponnnnt nem voltak lent! Egy se :)
De hát belénk nem kötöttek, csóró gimisekbe/egyetemistákba, illetve volt egy szitu, de azok sem a szerb úriemberek, hanem egy kb olyan társaság mint mi: feltűnt, hogy egy asztalnál csomót játszanak, és nem dobnak be zsetont (ezek még így működtek). Ok, elromrott az asztal, de qrva mákjuk van bakker. Egyszercsak látjuk, hogy készülődnek elfele. Hát le is csaptunk az asztalra nyomban, erre már az ajtóból az egyik lány visszafordul, oda megy haveromhoz és a következőt találta mondani a szájával: "Figyi, ez az asztal rossz, de nem szólok a pultnál ha adsz egy 500-ast" (nyugodtan fel lehet szorozni 10el mai árfolyamon) Azt hiszem, erre mondják, hogy szemét kis kurva :) Na de cimbora sokkal diplomatikusabb, mondta hogy ok, szóljon a pultnál, megteheti, ő nem fizet. Csaj ledöbbent, lilult egy picit, majd ránézett haverra: "Tudod, hogy úgy nézel ki, mint egy buzi?" Srác azon nyomban hanyagul hátrasimította a haját, hogy "jaaaaaaj, mossssmé' mondod eezt?" Csaj mint a nyíl, úgy húzott ki a helyről, nem szólt az senkinek, annyira megsértődött, mi meg játszottunk igyé az est hátralévő részében.
Szóval igazából nem volt rosz élményünk abban a 3-4 évben, amíg oda jártunk. Azaz másik haveromnak de, de nem a klubban, hanem nálunk. Mivel elég közel lakunk, ő meg robogóval járt, mindig itt hagyta a ház előtt. Nem túl jó ötlet, apa rendszeresen be is tolta a garázsunkba inkább. Egyik este jövünk haza, srác jön fel, mondja apunak h Sanyi bácsi kéne a kulcs kivenném a motort. Ő nem rakta be! Ok, értem a viccet, de ...De ő tényleg nem! Első reakció: Ó, pedig teli volt a tank!
Hát ja, volt ilyen is