Dublin

   Pár hete cimborámmal néztük az Ír-Bosnyák EB pótselejtezőt (az írek voltak otthon), amikor is kb tíz perc elteltével eszembe jutott, hogy hát én ebben a stadionban voltam! Igaz, nem meccsen, hanem MeeGo konferencián 2010-ben. amit még az Intel és a Nokia közösen rendezett, de akkor is... :)

  Az akkori cégemmel mentünk ki, hisz a Nokiának dolgoztunk, konkrétan ezt a Maemo, majd (miután beszállt az Intel) MeeGo nevű mobil platformot fejlesztettük, ami olyan volt mint pl az iOS vagy az Android, csak a Nokia saját fejlesztése. Akkor még minden nagyon happy volt, az egész konf tulajdonképpen arról szólt, hogy pár éven belül  mindenen MeeGo fog futni a mobiloktól a laptopokon át a hűtőgépekig. Hogy ez mennyire nem így lett, azt egyrészt magyarázza, hogy le kellett írnom, mi is a MeeGo (iOS-t, Androidot szerintem nem kell bemutatni :)), másrészt Nokia sincs már igazán :)
Aztán végülis kijött egy széria, a Nokia N9-es, ebben a Settings panelt írta a mi csapatunk. Venni kellett volna egyet emlékbe, de ahhoz képest elég drága volt.

Konferenciára rá pár hónapra jelentették be, hogy a Nokiákon Windows lesz - és bár akkor még úgy volt, hogy a hardveren marad a név, mára már ott is Microsoft díszeleg.
Hogy hogy lehetett ezt megcsinálni Finnország vezető cégével, az egy más sztori, erről cikkeztek annó eleget, mindenesetre dobták az egész projektet, húszezer alkalmazottal együtt, több lépcsőben (én már ezt nem vártam meg). De a MeeGo hatalmas érdeme, hogy jártunk Dublinban!

Baromira tetszett a város! Nem túl nagy épületek, sok pub, remek, hangulatos kis hely. Három napot voltunk, este érkeztünk a szállodába, ott kiderült, hogy a bárban mindhárom pincér magyar, majd reggel a reccepciósról és a reggelit felszolgáló nőről is. Rengeteg magyarba botlottunk mindenütt, de erről később.
Másnap konf. A stadion aljában volt 4 vagy 5 nagy konferencia terem, elég sokan voltunk, nem emlékszem de mintha 150 fő körül (Nokia, Intel, kisebb bedolgozó cégek mint mi, és a "közönség").
Elég fura volt látni -amiről már hallottam amúgy- hogy minden Nokiás fickónál macbook és iPhone :D Ez azért mond valamit, na!
Nálam is macbook volt, csináltam is pár képet a készülődő tömegről, míg ott nem termett egy -gondolom- nokiás manager, hogy "Maga csinált rólam előbb egy képet, törölje le azonnal!!!" Jóóóóvan gyerek, nemtom ki a fasz vagy de kitörlöm :) Nem értettem a dolgot. De hát mint tudjuk, köcsög mindenhol van.
Maga a konf rendkívülien nagyon-nagyon unalmas volt, promó az egész, pocsék előadókkal, másnap nem is mentünk be, csak reggel az ajándék laptopért, és este, mivel ingyen csapolták a Guinnes-t.
Minden résztvevőnek járt egy "10-os IdeaPad, azzal a szöveggel, hogy ott helyben fel lehet rá tenni a MeeGo-t, és majd viszik a hírét. Mindenkinek járt, kivéve Nokia és Intel alkalmazottaknak. Mi nem voltunk benne biztosak, hiszen konkrétan nem a Nokia alkalmazott, hanem magyar cég, de mégiscsak a projekten dolgoztunk, Nokiás főnökök alatt. De járt. Jó kis gép amúgy, még mindig. Azért én hagytam rajta a Windows7 Startert, biztos ami biztos :)
 Felmarkoltuk kollegámmal, irány a város! Hova is, hát üljünk be egy pubba, nyilván! Pár sarokra volt a The 51st pub, ez elég jól néz ki, üljünk be. 11 fele járt már, üzletemberek ugrottak be ebédelni, mi meg konf bilétávla a nyakunkban ittuk a kis whiskey-nket, sörünket, eléggé adta! Amúgy a Guinnes-ért én nem vagyok oda, de volt valami vörös sörük (és nem jegyeztem  meg!!) az nagyon ízlett. Így ülünk, sörözgetünk,  mikor a konyhából iszonyatos tányércsörömpölés, majd a "kurva isten baszná meg" nem kevésbé halkabban. Aha, itt is egy magyar dolgozik :D
Betévedtünk egy templomba is, láttunkbaromi giccses domborképeket szövetből vagy műbörből a templom falán, egy elektromos falióra mellett. Aztán séta, pizzéria, ott boroztunk, akkorra már egész jól éreztük magunkat kollegával, aztán vissza a stadionba Guinnest inni - jó az is, na :)
Baromira sajnáltam, hogy az első napot végig konfon voltunk, a fenének, mikor itt ez a jó kis város! :)
Este elmentünk a Church nevű helyre vacsorázni közösen. Ez egy régi kőtemplom volt, de sosem szentelték fel, előtte tán papírbolt volt, most étterem, pulttal középen, karzattal, orgonával stb. Volt egy hangulata! Jött a pincérnő felvenni a rendelést, mi valami extra bénán makogtunk angolul, pedig a projekt nyelve is angol volt, naponta chateltünk, emaileztünk de hát az csak más, mint az élő szó. A csaj detektálta ezt és meg kérdezte hogy "Where are you from? - from Hungary - Hát akkor jóestét kívánok, mit hozhatok?" Ilyen nincs, ő is :D Kolleganő is - aki nem fejlesztő így már az első nap a várost járta- mondta, hogy utcán is spontán rengeteg magyart hallott.
Este még kocsmázgattunk picit kollegával, el is tévedtünk picit, egy 70es bácsi igazított minket útba. Rettentő kedves volt, de egy kukkot nem  - ok ez így nem igaz, csak foszlányokat - értettünk az akcentusából, de felajánlta, hogy elkísér az utca végéig, közben mesélt valamit, h tulajdonképp ő költő és zenész is, végén szavalt majd énekelt is nekünk, végül megmutatta, hol a taxi :)
Másnap elvileg mehettünk volna Ír válogatott meccsre, mert a konf belépő mellé járt jegy, de akkor repültünk haza.
Jó volt Dublin nagyon. Egy napot ugyan elvesztegettünk vmi nevetséges szakmai programra, de még oda menni kell!

Legurult (Elcseszett randik Vol 2.)

Na most elélkeztünk egy olyan sztorihoz, ami tulajdonképpen egyáltalán nem vicces, de mégis az.
Pár éve eléggé magam alá kerültem bizonyos okok miatt, és mivel felejteni szerettem volna, kipróbáltam ezt a modern csodát, az internetes társkeresőket.
Csomóan mondták, hogy hány meg hány ismerősük jött össze így, és ez egy jó dolog. Hát biztos, hogy van akinek az, nekem nem jött be :) Akire én ráírtam lepattintott, akik rám írtak mindketten elég hibbant nőszemélyek voltak (persze rámírt napi 2-3 faszi is,  holott egyértelművé tettem a profilomban, hogy nőt keresek.)
Az első eset úgy történt, hogy leülök a gép elé, társkereső chaten írt egy nő, de vagy 30 sort egyből: - Szia László! - Na mi van, nem válaszolsz? - Persze mert láttad h kerekesszékes vagyok, így már nem is kellek, ugye?!!! és még 25 sor lebaszás.....Írtam hogy vávávávárjál, lassíts, dehogy  nem, csak most ültem géphez, ezt így mind egybe láttam most. Ja jó....Pár hétig írogattunk, de rettentő gáz volt a nő, fikarcnyi kedvesség se szorult belé. Párbeszédek: - én nem szeretek sokat enni egyszerre, tudod miért? és vár....Nemm, nem tudom - hát mert kihányom. Jajjj kell ezt nekem tudni? Egyáltalán, hiányzik nekem ez?
 Ilyenkor rettentő bunkó szoktam lenni és (nem vagyok rá büszke, de) előadom a perverz állatot, amitől vagy elretten - és az jó. vagy benne van és hááát az is jó :)  Azt hinné az ember, hogy az első variáció jön be, de nem! Mondjuk nem is a második, hanem valami köztes állapot, ami már majdnem megvan de a végén sosincs. Ez esetben ez úgy zajlott, h "-Találkozzunk! - Ok, hol? Tesco, odáig eltol a barátnőm, csak anya meg ne tudja (35 éves). -Kajálda? Ok, de csak együtt kéne lenni. - Jó az! Mondom mi van? mégis hol?!!! - Hát van ott "roki wc"! Bazzzz ne.....Mondom bérelek szobát inkább. Ő  nem kurva! :D ....mert a wc sokkal jobb...Aztán nem sokáig chaateltünk már de jobb is.
A második nőt aki rámírt, ismertem mozgássérült klubból, párszor kártyáztuk vele, meg a volt férjével kb 15-20 éve, de ő nem ismert meg. Azóta született egy fiuk aki már 15 éves, férje rögtön elhagyta, stb stb. Körülbelül hasonló sérült mint én, picit jobban beszél, de  rosszabbul megy.
Hallottam róla előtte ezt-azt, pl hogy elejében tök normális, kedves -sok családhoz járt látogatóba barátkozni- de egy idő után át akarja formálni az embert, így ezen családok legtöbbikénél egy idő után már nem szívesen látott vendég.
Mindegy én örültem, hogy valaki randizik velem, megbeszéltük, hogy a (régi) Várkertben találkozunk. Így is lett, dumálgattunk, söröztünk és láttam hogy tetszek neki "úúú, de jól mész!"
Én hoztam neki sört, teljesen odáig volt. Egy idő után nem szembe ültem vele, hanem mellé. Nem volt ellenére a dolog, de megegyeztünk, hogy itt túl sok ember van :) Nálunk épp voltak, nála otthon volt a fia (nem tudom miért gond, mindegy), keressünk valami nyugis helyet. Nyár volt, este nyolc óra, Stefánia tele családokkal, gyerekekkel, nem épp ideális.
Végül az IHval szemben van egy lejáró a Tiszához, mondom üljünk ide le! - Nem, mert ő leesik! -Dehogy esel! - De.. -Dehogy, gyere már! - Na jó...és leültünk felülről a 2-3 lépcsőre. Eléggé jól éreztük magunkat, amit most nem részleteznék, mert írtam már 18+ posztot, de :)
Egy-két óra múlva mondta, hogy ő megy - dehogy mész :) - de már késő van, és a fia.. -nagy már! - de megyek, ezt  játszottuk kb egy óráig még. Mostámár tényleg megy, de hazakisérhetem. Jó, mondom és felálltam, nyújtottam a kezem, hogy felsegítem. Na ezt nem kellett volna!!!!
A tett ugyan nagyon lovagias meg minden, de mivel ő sem stabil és én sem, ő megbillent, hanyatt ráesett a lépcső melletti, gránit kövekből kirakott lejtőre, majd mint egy rönk fa, gurult le kb 5-6 métert.
Megijedtem h beverte a fejét, komolyabb baj is lehetett volna, de láttam hogy lent feláll (huh) összeszedi a kis hajpántját, akkor megnyugodtam. Én nem mentem le, mert ha én is leesek, azzal ő nincs előrébb! Arra jött egy pár, felhozták.
-Hazakísérek. -Nem kell!!! -De.. -Menj el!!!
Utána három napig próbáltam elérni chaten h eltört-e vmije vagy mi van, nagynehezen válaszolt, h nem tört el semmije, de az egész teste csupa horzsolás, és fájdalomcsillapítókon él.
Meglátogatlak! Ne tedd! De ha kell vmi szívesen. Nem kell, hagyjuk abba, nem illünk össze mert nem tudnék vigyázni rá (ezt miből vonta le mégis)

Reghős

Szegeden volt egy ilyen nevű műintézmény a kilencvenes évek második felében, a város szélén, Baktóban. Valamikor úttörőtábor volt, jó nagy, fás udvarral, töltésen túl, a belvárosból nézve (ahol én lakom) a halál fa..na ott. Röhögtek is haverjaim mikor ott volt buli, nem pl a JATE Klubban - ami nekem 2 perc - hogy na, most legalább nem ők gyalogolnak éjjel 2-3 kilómétereket. Akkor még nekem se volt ez táv, ma már negyed ilyen messziről is van, hogy taxit hívok :)
 Ma úgy mondanák, hogy romkocsma, de akkor ez a fogalom még nem létezett - vagy mi nem használtuk - mindenesetre, régi rádiók, bútorok voltak a helyen.
Elsősorban egyetemisták látogatták a helyet, nem is volt drága - és elejében egyetemi zenekarok léptek fel, Tirke Honolulu - akik Rolling Stones feldolgozásokat játszottak csak (ma már sajnos saját számokat is, de Stones stílusban), vagy a mára méltán híres Timur Lenk MG, akik mindig szigorúan éjfél után, 1 körül, matt részegen léptek színpadra, de azt hiszem, Nyers is volt ott párszor.
Koncert után, vagy ha nem volt koncert, zenés-táncos szórakozóhely volt "alter" módra, tehát nem didzsi, hanem mindenféle más. Az emberek meg piáltak, ismerkedtek, udvaron elvoltak, egy ideális hely volt ilyen szempontból.
Innen indult ki a Szécsi Pál Est is, ami baromi népszerű volt 3-4 évig, évente 1-2 alkalom tán. Egész éjjel tánczenék szóltak, Pali, aztán Araczki, Záray Vámosi, Korda, Hofi, stb és az emberek be voltak öltözve korhű ruhákba. Volt aki már az egyetemi előadásokra is a nagymama ruháiba ment, annyira népszerű volt a program. Aztán mikor profilváltás történt, átkerült a Szécsi Pál Buli is más helyszínekre, de szépen el is halt hamar.
Egyszer már az új helyen volt, mi nálunk alapoztunk és a beöltözéssel kicsit túllőttönk a célon, lányokon hatalmas piroska copf, fiúkon óriás napszemüveg, haj belőve, stb. Kocsival elmentünk a hely elé - lányok: váváváv várjunk már picit a kocsiban, nézzük h más is beöltözve megy-e le. AAAz ott, normál ruhában van....és oda megy.....az is...Na jó, ha az első "jelmezes" jön, bemegyünk! Vártunk úgy 30-40 percet, jelmezben senki! De hogy enni kéne...Jó, de ilyen ruhában üljünk be bárhova? Ok,  MCDonalds, és majd leülünk a Tisza-partra megenni. Ok, autóval el meki elé. Jóóó, de ki megybe? - hát één nem így! - én dettó!
Hát még én néztem ki a legkonszolidáltabban egy szűk, zöld zakóban és egy széles, rövid piros, narancs csíkos nyakkendőben, nagy napszemüveggel, bemmentem én kaját venni. Amúgy se újdonság, hogy furcsán néznek rám, szóval én az ilyen szitukat pont leszarom :D Tisza-part, megettük, páran elfáradtunk, léptünk haza de volt aki visszament, állítólag nem volt nagy buli.
No de Reghősre visszatérve, én már végeztem a főiskolán, mikor elkezdtünk oda járni. Cimbora is végzett és felment Pestre, de valami levelező szakra vissza járt 2 hetente, olyankor rendszeres program volt este a Reghős Bendegúz, meg sokszor nálam is aludt. Meg volt beszélve, hogy este ekkor,  meg ekkor ér be a vonata, találkozunk a villamos megállóban és megyünk ki Baktóba.
Akkor még nem volt mobilom, volt olyan, hogy jött egy haverja is, ugyanígy meg volt beszélve: villamosmegállóban találkoznak haverjával aki pestről jön, meg velem és megyünk. Na igen ám, de az nem volt megbeszélve, hogy melyikben. Ők vártak másfél órát az Aradi téren, én is másfél órát a Lófaránál  - ami nem hogy csak két megálló kb 400m-re, de még más vonal is. Hát aznap nem bulizam :)
De azért álltalában ment nekünk ez, mindig összejött 6-8 fős társaság, iszogattunk, táncoltunk, többiek csajoztak - én ugye nem, minek- de jól elvoltunk.
Illetve van két sztori: Udvaron söröztünk nyáron egy ismerőssel, amikor odajött egy lány ismerőse, elég nyitott csaj volt. Dumálgattunk, értett is - be is mutatkozott de mondta, hogy szólítsam Bélának., mert mindenki úgy ismeri. Na ezen a ponton kell leszögeznem, hogy határozottan nőnemű volt! Dumáltunk mindenféléről, egyszer csak lesmárol :) Meglepődtem, de persze tetszett a dolog, invitáltam is kicsit nyugisabb helyre, az már annyira nem tetszett neki, picit ittam is, akkor így mondta hogy inkább menjünk be a koncertre. Nahát, mondom, ha pár órára is, de van csajom!
De aztán kiderült gyorsan, hogy ott volt a barátja, akivel épp összebalhéztak, és csak jól fel akarta bosszantani :DD Sikerült is, mert bent odajött a srác hozzánk hogy "- most ezzel, ezzel? - Igen, ezzel!" aztán öt perc múlva már egyást falták szal ennyit a "pár óráról". :)
A másik még viccesebb, épp odaértünk a helyre, leültünk egy asztalhoz vagy nyolcan, és az én székem pont ránézett egy jóval arrébb lévő társaságra. Volt ott pár nő meg tán faszi is, de tényleg nem figyeltem őket, csak úgy arra bambultam. Volt ott egy tüsi hajú nő is, de nekem eleve nem is tetszik a rövid haj, meg a lány is teljesen átlagos volt  - már úgy mondom, hogy nem az, akit megnézel, tényleg csak arrafele ültem. Eltelt egy jópár óra, nem is foglalkoztam velük, már hajnalban indulni készültünk, hívtunk taxit, kabát fel, mikor odajön ez a nő és belémkarol és vár. Nagyon imponált a dolog, egy baj volt, aznap négyen aludtak nálam, szüleim a másik szobában, most mi a tököm legyen, mi ...lefagytam picit, nő meg várt még pár másodpercet, röhögött egy jóízűt, majd ott hagyott a picsába :D
Ja és emlékezzünk meg arról is, hogy ez volt az egyetlen hely Szegeden, ahonnan kidobtak! Az úgy voooolt, hogy aznap elég bunkó kidobók voltak -amúgy nem de akkor igen- már belépésnél magyarázni kellett többieknek, hogy nem lesz velem gond. Hát végülis lett, de nem úgy. Elég nagy tömeg volt, kidobó meg át akart menni sörért, elég unintelligens "basszátok meg a q. anyátokat, mennyetek innen gecibe" felszólítással, amitől eleve eldurrant az agyam, ráadásul meg is lökött, és mint a sakáll leugattam! Azt ilyenkor totálisan ignorálom, ha 120 kiló tömény izom az illető - és az volt-, úgyhogy "mi bajod? Na gyere szépen!" mondatok mellett ki lettem rakva a helyről :D
Ez vol a Reghős Bendegúz művintézmény Baktóban...Jó emmlék, na :)

Didi bár

Most "Felnőtt tartalom (18+)" következik, úgyhogy akinek szilárd erkölcsi elvei vannak, vagy csak zavarja a téma, az skippelje ezt a posztot.
Tavaly több volt kollega is betöltötte a 30.-at, kb egyszerre (én meg a 40et, na bumm),
és ezt egy kétnapos ünnepséggel tettük emlékezetessé.
Illetve egy nap volt tervezve, hogy elmegyünk a Kapcába űberfinom hamburgert enni, majd le kéne menni egy sztriptízbárba - többeknek nem volt épp barátnője (nekem ugye default nem), de volt, akinek a párja is lejött, kíváncsiságból.
Na de Szegeden van-e ilyen? Hát, pár már bezárt, elég nehezen, de találtunk egyet, viszont az két nap van csak nyitva, egyik nap "sztriptíz buli", másik nap "forró buli". Hát mi az elsőt választottuk valahogy, és úgy döntöttünk, hogy előző nap hambizás, másnap didi bár.
Este tízkor nyitott a hely, előtte melegítettünk a Rongy Kocsmában, egy Pokolgép tribute zenekar volt (előtte meg Metallica tribute, ők jók voltak), de általánosban többek közt a Pokolgép miatt utáltam a metált - aztán azért gimiben rájöttem, hogy van azért Pantera, Faith No More, Alice In Chains, meg még csomó jó cucc, de ez a pokolgép-akela-omen-ossian (vagy iron maiden-judas priest-accept) vonulat még mindig irritál :). Na mindegy, egyszer ki lehet bírni, csak nyisson már ki az a klub! Átmentünk.
Én azt hittem - honlap alapján - hogy ez egy exkluzív hely lesz - kicsit steril, de igényes. Hát egyik sem jött be!
Már az gyanús volt, hogy nem volt belépő, és a sörök is teljesen normál árban voltak. Jártam én már egyszer hasonló helyen, de ott úgy kezdődött X éve, hogy egy kisüveges Heinekken 4000- :) De azért nem bántuk, hogy nem koppasztanak meg minket.
Maga a hely egy rissz-rossz csehó, mondjuk elég kedves és szép két csaj szolgált fel, főnök is rendesnek tűnt, nem volt probléma.
Na a közönség már ritka vegyes képet mutatott - erre még visszatérek. Volt idő megfigyelni, mert sokáig nem volt semmi, úgy fél tizenkettő körül vetkőzött a két felszolgáló felül melltartóra, és kb óránként nyomott egy 10 oerces műsort a rúdon, bugyiig.
Volt privát műsor is, 9000 -ért, mi lehettünk öten-hatan, hááát szülinap, meg minden, dobjuk össze! De kiderült, hogy egy emberes a dolog, és 3 perc! Nem nagyon értettük a dolgot, hogy ha nem tánc - az miért lenne egy embernek csak - és  három perc csak, akkor mi? Na jó, van egy tippem, de az meg nagyon rossz ár/érték arány :D Szóval nem tudtuk meg, mit takar a privát műsor.
Visszatérve a közönségre: kb 20-30 ember lehetett, ebből ugye 6an mi, aztán volt egy 20-25 éves csajokból álló társaság - állítólag lánybúcsún, de mivel fele nadrágban volt, fele szoknyában, és egymást falták végig, ezt nehéz volt elhinni :) Valószínű igy akarták a fiúkat lekoptatni, mindenesetre a látvány férfi szemnek nem volt rossz. Mikor két faszi csinálta ugyanezt a táncéren, az máááár annyira nemmm, hát akkor leültem a pulthoz picit :D Nincs baj ezzel, csak olyankor picit arrébb megyek :)
Aztán volt két 50es nő -kivételesen heterók-, fiatal(abb) faszikra vadásztak, az egyik oda is jött hozzám, szia, mizu, izé, hogy hívnak? mondom Laci. De nem értette, mert qrva hangos volt a zene, nekem meg az sosem előny - nem leszek érthetőbb, hogy írjam le (Na, kössz, nem tudok állva írni) - Nincs tollad? Adok! Ja h nem tudod leírni...Akkor iszonyú furcsán nézett rám, ilyen viszolyogva de mosolygott azért, yayyyy! El is oldalgott, szerintem én is jobban jártam :D Aztán később le is léptek két 20-30as arab sráccal.
 Aztán volt két középkorú alkesz faszi - szerintem még az előző kocsma törzsvendégei, ami a hely előtt volt ott. Ők a fiatal lányoknál próbálkoztak, azok meg nem kis undorral próbálták leszerelni őket. Na ezért nem csajozok, valahogy én is ilyennek érezném magam, az meg elég szar érzés.
Azán volt két teljesen aranyos lány, kollega leállt velük dumálni, jót dumálgattak, egyszer csak oda viharzik egy harmadik csaj h "Tünés a csajaimtól! Ők velem vannak!" Őőőőő akkor jöttünk rá, hogy valószínű 50 alatt csak az a két lány hetero, akik velünk voltak. Nő el, beszélgetés folyt., egy negyedóra múlva megint odaviharzott, h "nem megmondtam h kopj le a csajaimról?!!!" Kollega elpoénkodta magát, csaj még próbálta tartani a dühös féltékeny szerepet, de utána elröhögte magát, és ő is beállt dumálgatni.Én csak bámészkodni tudtam szokás szerint...
Szóval....ott voltunk ugyan ötig, de hááát...Rettentő fura hely volt az, nem leszek törzsvendég.

Elcseszett randik VOL1.

Elég ritkán randizom (úgy kvázi öt évente egyszer), siker az nem, viszont egészen humoros történetek születnek, amin máig jókat derülök. Megosztok veletek párat.

Huszonöt lehettem, amikor barátaim megunták, hogy mindig nyavalygok, mondták hogy adjak fel társ kereső hirdetést. Akkor még nem voltak ilyen netes oldalak, a helyi lapban, a Délmagyarban volt szerdánként egy ilyen rovat. Ok, megtörtént, feladtam, jelentkezett is egy 19 éves ép, picit duci, szemüveges lányka, nagyon meglepődött mikor a Grandban találkoztunk, pedig írtam h mozgássérült, beszédhiba, minden. “Ok olvastam, de nem gondoltam, hogy ennyire” :)) De korrekt volt, ittunk egy kávét és megegyeztünk hogy nem :) A másiknak én írtam (mondjuk eleve gyanús volt hogy azt írta magáról, hogy “szeretetre méltó”, majd azt én eldöntöm, anya :) ), ő úgy ledöbbent hogy még be sem mutatkozott! Elindultunk ugyan egy kávéház fele, de folyamatosan úgy bámult a képembe, mintha szarral lennék bekenve, úgyhogy megkérdeztem illedelmesen h - vagy ne menjünk? -Nnnnne! Hát, jó, szasz, és leléptem. Pedig ő sérült volt, mondjuk enyhe, csípőficam v ilyesmi. Szóval ezt a társkeresősdit hanyagoltam egy jó ideig.

Aztán egy ilyen sérültek hete rendezvényen megláttam egy kb hasonló korú nőt, mint én, és a mozgása és a beszéde is hasonló volt. Persze béna voltam, és nem mertem odamenni hozzá, de mivel jóban voltam a szervezőkkel, pár héttel később elkértem a címét - levelezési címről beszélünk, email már volt ugyan, de még nem elterjedt. Azt ugyan nem tudtam még, mit kezdek a címmel, de meg volt :)

Pesti volt a csaj, én akkoriban jártam az ELTE-re, szóval ez nem volt gond. Írtam is neki levelet - már fogalmam sincs, mit, csak arra emlékszem, hogy beleraktam a végére Klayman-t a Neverhoodból :)

Végül megbeszéltünk egy találkozót egy Pizzériában. Jött is Klau, azzal nyitott, hogy “Helló, épp forgatásról jövök, mert megfilmesítik az életemet!” Ez már gyanús volt, de mondtam hogy az jóóóóóó...Második kérdés: “Hiszel a horoszkópban?” (WTF :D) Hááááát mondom őőőő...nem igazán. Jó, mert ő hisz, meg mindenféle ezoterikus dolgokról mesélt, sajnos nem emlékszem már -15 éve volt- pedig döltem a röhögéstől magamban és szó szerint is, ugyanis én az ilyesmit nem tudom visszafogni. Kicsit még királykisasszonyoskodott, aztán beültünk pizzázni, sörözni. Már láttam, hogy ezt a lányt nem az eszéért fogom szeretni (ha fogom), de tapasztalatnak jó..Elég jó hangulatban telt az este, dumálgattunk, láthatóan ő is jól érezte magát - kivéve, amikor a sztorizás hevében egy erősebb gesztikulálásnál egy teli korsó sört borítottam az ölébe, de jó fej volt, nem vette túl zokon. Előfordul, na :D

Pár nappal később felhívtam. Akkor jött be a Macska Jaj film Kusturicától, mondom elhívom rá moziba. “Te most engem..el akarsz hívni....moziba???” Nem, csak szórakozok, miért vettem volna fel ezt a qrva kagylót, de nem ezt mondtam, hanem hogy ”Ő egy jó rendező, az előző filmjét, az Undergroundot nagyon szeretem, ez egy új film és még nem láttam, biztos remek lesz!” “Hát jó...”. Ok, megbeszéltük.

Már a villamoson találkoztunk, egy ismerősével beszélt épp, leszálltunk, srác is ment a dolgára, mi meg ugye moziba. Volt még 10-20 perc, várunk, egyszer csak megjelenik a villamosról a srác! Csaj: “Hát te hogy kerülsz ide?” - Hát ő nem akar zavarni, de tényleg, csak azt akarja elmondani h még mindig szereti meg nem tud nélküle lenni meg izé, hozé..Akkor derült ki hogy ő Klau faszija, ott turbékoltak, csókolóztak, én meg a könnyeimmel küszködtem a röhögéstől, valami zsebkendőt kotortam gyorsan h mégse a képükbe röhögjek, mondom ilyeen niiiincs :D De volt. Mondtam a srácnak, hogy (ha már itt van) akkor jöjjön be a filmre, mert biztos qrvajó lesz. De hát ő neeeem, nem akar zavarni (már zavarsz, bazdmeg :)), ő inkább elmegy, és jó szórakozást, érezzük jól magunkat, hót nyálas dumát levágott, majd elment. A film mondanom se kell, hogy zseniális volt, ott ujjongott pl a Clasablanca jeleneteknél “ÚÚÚÚ de jó! Nekem is ez a kedvenc filmem!!” (facepalm). Vége lett, hazamentünk -már ki ki ahol lakott, utána már nem is tudom hogy volt, felhívtam-e vagy nem, lényeg hogy következő nyáron találkoztunk itt Szegeden, a fogyatékosok hetén.

Jól elvoltunk -viszonylag- nagy társasággal volt, ott zsongott körülötte pár faszi is, akik nem nézték jó szemmel, hogy én ott vagyok, aztán picit kavartunk is, de mondta, hogy nem tudja megtenni, mert épp szakító félben van a faszijával (nem biztos h azzal, akivel találkoztam, sőt), de már unja, és valószínű ki fogja dobni és lecseléri egy idősebbre, vagy egy külföldire (sikítva röhögtem magamban, amúgy csak eléggé) és amíg ez a tranzakció lezajlik - tehát ha már kidobta a fasziját, de még nem szedett fel egy idősebbet, vagy külföldit - bármi lehet.

Hát a bármiben ugye benne van a semmi is, és ez történt :) Évekkel később találkoztam vele - szintén egy rendezvényen - de akkor már egy erősebb depi után megtért egy keresztény szektába -nem tudom mi a nevük, de volt kitűzője, hogy “SZENTLÉLEK TELT EMBER” - azt hittem, ott fordulok le a székről-, meg ez olyan, hogy ha megtérsz oda, egyszer csak elkezdesz “nyelveken beszélni” (milyen nyelveken az jó kérdés) Melltartót is hordott, az is fura volt, mert előtte soha, és bár előtte enyhén szólva se vetette meg a faszikat, most még a rendezvényen műsort adó hastáncos lányokat is megszólta, hogy milyen paráznák. Picit furcsán néztem rá, de rögtön kifejtette, hogy “Ja, hát semmi bajom a szexszel, nem vagyok én a magam ellensége, de csak házasságon belül!” Aztán gyorsan hozzá is ment egy másik szektáshoz, tán gyerek is lett, de sok éve már nem tudok róla semmit. :)

Sérültek Vs László

Ez egy kicsit provokatív téma, de úgy bennem van és kikívánkozik.

Ugye ép emberek között nőttem fel, a Pető egy évét leszámítva nem nagyon találkoztam sérült emberekkel. Valahogy mindig is úgy tekintettem a helyzetemre, hogy ez az én problémám, más erről nem tehet, de attól még csinálni kell a dolgokat. Illetve ez utóbbi fel sem merült, csak csináltam a dolgom. Nem is értettem sokáig - és tényleg nem - hogy így mihez gratulálnak emberek, hisz más is leérettségizett, másnak is van diplomája, stb. Így ez nekem nem jött le, hogy ez most miért akkora teljesítmény :) Persze utólag, így visszaolvasva tényleg más egy picit, meg kellettek hozzá nagyon szüleim, meg hogy jókor találkozzak jó emberekkel, csomó dolog, de alapvetően nem gondolok mást ma sem.

Ötödikben láttuk meg a hirdetést, hogy a mozgássérültek szegedi egyesületénél ingyenes számítógép és angol tanfolyam is lesz, nem is volt túl messze, elmentünk. Baromira örültem, akkor láttam először számítógépet, még ZX Spectrumok, 1-2 C64, nagy feeling volt! Arra már nem is emlékszem, mit tanultunk - nyilván BASIC-et - de alig vártam, hogy óra legyen. Angolra is jártam, de az ennyire nem vonzott. Többi ember jóval öregebb volt nálam, én voltam a kis srác, velük úgy jóban voltam, és ez meg is maradt. Viszont pár óra után azon kaptuk magunkat, hogy ketten-hárman vagyunk a tanárral. Mikor ez párszor megismétlődött, akkor mondta a srác, hogy minek jöjjünk el idáig, járhatok hozzá is, feleségéhez meg angolra. Nem tulajdonítottam ennek jelentőséget akkor még, biztos nem értek rá, megunták - van ilyen, vagy mit tudom én.

Egyetem után lett itthon is netem, gondoltam megpróbálkozok sérült levelezési listákkal - fiatal voltam és naiv :D Én azt hittem, hogy ott majd valami fasza kooperatív dolog zajlik, segítenek, tanácsokat adnak az emberek egymásnak, ügyeket oldanak meg, ááááá.....90% a levelezésnek arról szólt, hogy milyen támogatás van, és miért csak annyi! (félreértés ne essék, ezzel nem a mostani, tényleg megalázó, kivéreztető - sérült vagy? dögölj meg! politikát pártolom, erről szó sincs :D). Csak egy példa:

Az akkori nagy telefon szolgáltató -asszem Matáv volt még- felajánlott a sérülteknek 100 db számítógépet 1 éves internet hozzáféréssel (akkor még egyáltalán nem volt ez egyértelmű, hogy otthon van net) Reakció: mi az a 100 gép, ez alamizsna, sokkal több sérült van, csak ennyi telik a Matávtól? (facepalm) Mondom 100 gép internet hozzáféréssel az lehetne pont 100 db távmunkahely is, HA meg lenne szervezve a távmunka hálózat, lennének képzések, ennek élére állna valaki, például az országos szövetség, integráció segítése, akit lehet, továbbtanulás irányába terelni, erre országos programok, meg még így leírtam pár dolgot, megtámogatva saját példámmal. Na erre ne tudjátok meg: mert hogy én nagyképű vagyok (LOLL), mert könnyű nekem, jó helyre születtem (ezt honnan tudhatta, mind1 :)), mert egy kis faluból kiindulva próbálnám meg ezt, ott nem segítő a közeg, stb. Utóbbi jogos, csak én nem erről írtam :) Ott döntöttem, h ok, ebből nekem elég, nekem ez nem hiányzik, megvan a saját kis életem, mindenki meg úgy csinálja, ahogy akarja, leszarom :) Azóta nem vagyok fent sérült listán/chaten sehol.

Kortárs sérültekkel nem nagyon találkoztam a Petőn kívül - már 18-20 voltam, amikor elkezdtem járni mozgássérült rendezvényekre ilyen-olyan szervezésben, évente volt egy-kettő, karácsony, meg volt -illetve gondolom még van- nyaranta fogyatékosok hete. Próbálkoztam sok évig, de valahogy mindig rossz érzésekkel jöttem el - kinéznek, lenéznek stb. Utóbbi abból adódhat (ha tényleg így van, nem csak az én parám), hogy az ilyen jellegű sérülés sokszor értelmi fogyatékossággal jár együtt - csak az agy sérül, szűk a mezsdje. Eleve elég kevés ilyen sérült van, kerekes székesekhez képest meg nagyságrendekkel kevesebb, mi valahogy nem passzolunk az ő világukba. Illetve aki velük együtt nő föl az ok, de aki nem annak nyasgem kb :)

Egyszer elhívtam haveromat, hogy mondja már meg, tényleg így állnak hozzám, vagy ez csak az én parám. De ő is csak így döbbent, hogy köszönést se fogadják, a tánccsoport még tán be is szólt valamit, nem tudom már mi volt pontosan, eléggé furán néztek, tán cimborámmal dumáltak, ő meg mondta (én nem szoktam) hogy de hát ő programozó (== nem elmebeteg), akkor meg az egyik csaj gúnyosan “jaaaaa, progmaaaaat!” Anyááád azt. nem felvágni akarok, csak hogy értelmes emberi lényként kezeljetek vazz...

Még mindig volt némi esély, hogy ez csak para, de beszéltem hasonló sérültekkel, mint én, és ugyanezt írták le. Röhej, az épek százszor jobban elfogadnak. Ennek jó pár éve már, azóta sérült bulin se voltam :) Illetve CsakAzértIs bulin most a IH-ban de ott is csak azért, mert volt kolléga barátnője volt az egyik szervező. Kollegákkal jól elvoltunk, nem volt rossssssz, de a feeling még bennem van.

Beszéd

Na ez az a téma ami nem tudom, mennyire lesz inspiráló és kinek, de így hozzá tartozik a dolgokhoz :)

Az a helyzet, hogy én csak azt tudom csinálni kitartóan, amit szeretek. Nem vagyok az a összeszorított foggal, és most szar, de nyomni kell, mert majd jó lesz fazon. Nagyon nem. Az aikidót szerettem, programozni mindig is szerettem, az angolt is, na, a beszéd gyakorlás az nem ilyen!

Kis koromban pedig itt is lakott a házban egy logopédus nő, hozzá jártam, így többször is - ovis koromban, aztán álltalános vége fele, aztán gimiben is pár alkalommal, de rettentően utáltam (mármint gyakorolni, a nő nagyon kedves volt) Nem láttam értelmét, nem hittem, hogy fejlődhet, mit tudom én, “ettől még nem lesz barátnőm”, meg hasonló agyament kifogásaim voltak magam fele. Pedig napi 20-30 perc, az ló..szóval semmi. Heti egy -az órán- meg kevés. - Gyakoroltál, Laci? - Háááát, őőőő, nem....Egy idő után már szerintem a nő is ráunt, és így abbamaradt a dolog. Pedig pont az aikido mutatta meg, hogy tud fejlődni, illetve egyik edzőtársam - orvostanhallgató volt - mondta, hogy mennyire látszik hogy így a mozgásom fejlődik, de a finom mozgások, amit az aikido nem mozgat, amit nem gyakorlok - mimika, beszéd - az meg semmit. Ezen így elgondolkodtam, hogy ú, basszus tényleg, de kb ennyi is volt. Akkor voltam kb 30, de akkor honnan szerezzek logopédust, stb, ááá, ez már nyűgös, de hülye voltam korábban, stb, stb. Vannak régről gyakorlataim, könyv, de abból most mit, meg mennyit meg mittomén.. Ez mondjuk kifogás, de valami van benne, ez pont olyan, mintha az ember bemegy egy konditerembe, van 30 gép, 100 súlyzó, és akkor edzzél..Ok, de mit? :) Például én -ha már a kondinál maradunk- teljesen más gépekre mentem volna magamtól, mint az edzőm, Öcsi mutatott. Hiába, ő a szakember, fejlődök is egyenletesen. Kicsit ilyennek érzem a logopédiát is. Van pár alap gyakorlat, ami mondjuk semmiképp sem árt, de csak jó a kontroll. Néha fellángolt bennem a vágy (úgy 2-3 évente) és csináltam is úgy 3 napig, 1 hétig, asszem 3-4 hét volt a legtöbb. Most picit más lesz (remélem), mert Laca haverom kitalálta, hogy EB kezdetéig ahány napot nem gyakorlok, annyiszor száz forintot dobjak be egy erre elkülönített perselybe, amit majd eliszunk a végén. Ez tetszik! 10-14 napja csinálom, már van 200 ft, de azér túl sok sört nem kéne fizetni :D

Pedig szívtam -sőt, szívok- a beszédem miatt eleget. Igazából csak ez probléma, a mozgásommal azzal így elvagyok. Baromi sok gátlást is kiépítettem magamnak kemény munkával ezzel kapcsolatban, nem merek megszólalni idegen helyen, idegeneknek baromira nem vagyok nyitott (ezt majd mindjárt kifejtem), nem telefonálok még közeli barátoknak sem - inkább sms, telefon csak szüleimnek v barátoknak,ha sürgős, stb. Na a nőkről meg ne is beszéljünk, amilyen szerencsés vagyok így minden más területen - meg belerakom amit kell, pont akkora lúúzer vagyok ezen a téren. Nem is igen próbálkozom - illetve nagyon ritkán, de annak elég mókás vége szokott lenni. Vannak igen vicces sztorik, lehet hogy leírom majd. Szerelmek is voltak, de az magánügy és qrrrvára nem vicces, se nem motiváló, úgy hogy azt hagyjuk.

Na szóval én hiába is mennék le ismerkedési céllal egy szórakozóhelyre (lemegyek én, csak nem ezért), inkább bámulok ki a fejemből, iszom a sörömet, hallgatom a zenét, de így nem nyitok, még olyan felé sem, akit pl félig-meddig ismerek, mert biztos nem értene, untatnám, faszt se érdekel amit mondok stb stb. 

Ez lehet azért félreértés tárgya :) Gimiből pedig elég sok emberrel lettem nagyon jóba, de a többiekkel a fent leírt szitu volt a helyzet. Már érettségi körül beszélgettem egy csajjal, és ő mondta hogy így eltelt négy év, és alig tud rólam valamit, mert hogy olyan megközelíthetetlen vagyok. LOL (másoknak ez azért sikerült elég jól). Voltam a fenét, csak tele voltam gátlással :) Tudná, mi volt általánosban. Gimiben már nagyon sokat oldódtam.

Egyetem megint - egy nem is kis- visszalépés volt ebből a szempontból, ugye mindenki idegen, nem voltam kolis - itthon laktam mindig is - gyakorlatilag csak bementem, hazajöttem. Mindenki azt mondja pedig, hogy az egyetemi évek, azok aztán, meg mennyi kapcsolat szövődik, stb...Hát, így a 180 fős évfolyamból szerintem nem tudnék 10 nevet mondani összesen. Már a vége fele haverkodtam össze 2-3 emberrel, de akkor már mindenki szétszéledt.

Persze barátokkal tök más, velük elég sokat beszélgetek. Ja, hogy akkor hogy lettek barátaim? A kérdés jogos, általában vagy ők nyitottak, vagy barátaim barátai - ha már bemutatnak nincs gond. Egyetem alatt is buliztam sokat, de velük. 

Állásinerjúknál meg aztán pláne hátrány a beszédhiba, de erről már írtam.

Aikido, egyebek

Nagy Lilinek:

Egy dologról nem írtam még, amiről pedig mindenképp érdemes, az a sport.

Huszonhat éves koromig én nem igen sportoltam, nem hozott lázba, eluntam hamar, stb.

Úszással próbálkoztam többször is - legutóbb Barok Tanár Úrnál a Ságváriban, de túl görcsös vagyok, elsüllyedek, mint egy nyeletlen balta, szóval egy idő után ráhagytam.

Egy barátom mondta hogy elkezdett járni aikidora, ami többszörösen is meglepett: egyrészt nem tudtam, mi az az aikido, másrészt haveromat se úgy ismertem, mint túl nagy sportembert, de hát ok, változunk :) Mondta hogy baromira élvezi, felpörgeti nap végén (20:00-tól volt az edzés), és hogy majd nézzem meg, mit is csinál. Mondom jó, majd :) Aztán szólt még vagy ötször-hatszor, meguntam, mondom erőt veszek magamon, elmegyek és ezzel letudva. Hát nem így lett, nagyon nem :)

Ahogy ültem a padon a tatami mellett, úgy tetszett a dolog, meg minden, hát de mondom ezek gurulnak, esnek, ezt úgyse bírnám csinálni...Túlzottan komolyan meg se fordult a fejemben. Vége lett a másfél órás edzésnek, haverom jött oda, hogy “Na, na, milyen?”én meg poénból nyomtam egy olyat, hogy “Még a végén beállok! :)” - ebben a pillanatban haverom már hívta is oda a mestert, Kökény Tibort, én meg “vazze, nemá, csak poén volt, ne hogy idehívd már”, de akkor már ott állt Tibor, Tamás barátom elővezette neki a dolgokat, és ő egyből mondta is, hogy “Hát persze, gyere nyugodtan, szerintem sokat javítana a mozgás koordinációdon!”’. Nagyon meglepett ez a nyitottság. Mondom, igen, jöhetek, tényleg? Akkor jövök!

Nem szeretném most leírni mi is tényleg az aikido, honnan jön (Japánból :)), mik az alapok, erről rengeteh anyag van a neten, inkább a személyes vonatkozásokról írnék. 

Aikidoban az a jó, hogy nincsenek versenyek, sőt, igazából küzdés sincs olyan értelemben, hogy két ember megmérkőzik, az egyik nyer, a másik veszt. Szerepek vannak, zömében párban gyakorlunk, egyik támad, másik csinálja a technikát, de olyan nincs, hogy egyszer a támadó, egyszer meg a “védő” győz. Mindenki ugyanazt gyakorolja edzésen, akár először lép tatamira, akák 5 danos mester. Sőt, ajánlott is egy kezdőnek minél nagyobb fokozatú partnert választani (gyakorlatonkét új párok vannak), hisz rengeteget lehet tőlük tanulni.

Ez nekem ideális volt, hiszen mivel nem versenysport, nincs küzdés, mindenki a saját tempójában fejlődhet.

Elkeztdtem járni, először még egy egyszerű 180 -os fordulónál (tenkan) is seggre ültem magamtól, gurulni meg aztán nem tudtam szabályosan évekig. De aztán pár hónap elteltével a tenkantól már nem estem el, gurulni is gurultam állásból (kvázi :)) állásba, igaz hogy a derekamon és nem a vállamon át, de hááát.... :))

Minden esetre rendkívül élveztem, egyrészt azt, hogy fejlődök, másrészt azt, hogy baromi nyitottak az edzőpartnerek, senki nem pampogott, hogy “jaaj már megint ezzel kell edzeni”, meg ilyenek, és nem csak a mi szegedi dojonkban, hanem edzőtáborokban sem vad idegen emberek sem. Persze mint mindenhol, edzőtáboron is volt pár köcsög, de ilyen 200 emberből pl egy. Inkább az volt a jellemző, hogy még a bunkó vagy dúrva, másikat kioktató “megmondóemberek” is velem tök rendesek voltak. 

Az, hogy ennyire tettek az állapotomra, mindenki edzett velem, hatalmas flash volt! Főleg az edzőtáborokban! Egy edzőtábor 2-3 napos volt, és napi 5-6 óra edzés volt, két részletben. Évente elmentem 3-4-re a szegediekkel. Az is hatalmas érzés volt, hogy végignyomtam a táborokat, mondjuk erőnléttel sosem volt gondom, de akkor is :)

Erre tényleg büszke voltam, vagyis nagyon örültem, hogy ezt tudom csinálni, ilyen szinten elfogadnak, és egyáltalán... Oké, diploma, állás, azok is persze jó dolgok, de azok így szükségesek voltak, de ez máááás :))

Az önvédelmi része az aikidónak, meg hogy milyen hatékony, őszintén szólva sosem érdekelt (állítólag nagyon hatékony, úgy 6-7 dan körül :)). Viszont hogy rengeteget fejlesztett a mozgásomon, egyensúlyérzékemen, az tény! Például állva (támasz nélkül) fel tudom venni azóta a gatyát, nadrágot, vagy egy saras, jeges lejtőn megcsúszva tudok korrigálni, max legugolok, de nem ülök seggre, ezek nekem hihetetlen dolgok. Arról nem is szólva, hogy máshoz is adtak motivációt ha a mozgásom ennyit tudott fejlődni, más is tudna pl a beszédem :D 

Aztán elkezdtem bejárni dolgozni, és meló után már nem volt kedvem még edzésre menni, meg a derekam is fájni kezdett, úgyhogy kb 10 év után abbahagytam a dolgot.

Viszont az iroda alatt van a Szegi Fitness, oda keztem el járni 2 éve kondizni, nagyon rendesek ők is. Van egy edző srác aki foglalkozik valam heti 3x. mondja miből mennyit, szóval azt is élvezem nagyon.

Nem CV :)

Nem gondoltam, hogy valaha is fogok ilyet csinálni, de egy gyógypedagógiai hallgató megkért, hogy írjak már pár sort “az életemről” egy beandandóhoz, mondom oké, persze :) Aztán szerintem egész jó lett, gondoltam megosztom veletek, aki esetleg nincs teljesen épben, mi is ez az állapot, amiben vagyok. Nyugi, nem fogok könyvet kiadni, meg ilyen faszságok, bőven elég rólam ez a 1.5 oldal - még sok is tán - de akit érdekel, olvassa :))

Nagy Lilinek: 

1975ben születtem, szülésnél nyakamra tekeredett a köldökzsinor, meg is fojtott, újra kellett éleszteni, így a kisagy nem kapott elég oxigént. Központi idegrendszer sérült lettem, ami a mozgásomra és a beszédemre is kihat. Akkoriban még nem tudták rögtön kezelni a problémát, nem is mondtak szüleimnek semmit, csak másfél éves koromban, hogy soha nem fogok megtanulni járni, adjanak nevelőotthonba.

Szerencsére ők erre nem voltak hajlandók, így itthon nevelkedtem nővéremmel együtt. Normál oviba jártam itt Szegeden, amennyire én emlékszem, nem volt gond.

Iskolaérettség körül még mindig estem-keltem és nem tudtam pl kanállal önállóan enni. Egy véletlennek köszönhetően a rádióból hallottak szüleim a Pető Intézetről, oda kezdtünk el járni fel kb 3 éves koromtól (Szülők Iskolájába), majd közösen úgy döntöttek, hogy az első osztályt ott fogom járni, mint bentlakó.

Ott aztán az első két hét alatt megtanultam kanállal enni! A módszer nagyon egyszerű volt, délben kaptál egy tányér levest és egy kanalat, próbálkozz :) Nyilván senki nem maradt éhen, ha nagyon nem ment, akkor egy idő után megetettek, de a cél az volt, hogy amit tudsz, hozz ki magadból. Ugyanígy reggel öltözködésnél, nem ám póló, gombolós ing (de útáltam)! Ott is hagytak időt bőven, hogy próbálkozz, ha végleg nem ment, persze begombolták, de csak a végén.

Az ilyenfajta sérülésben, ami nekem van, az a “jó”, hogy más agyterületek át tudják venni a funkciókat, ha eleget gyakorlod. Így a mozgásom már tűrhető, de pl beszédet gyakorolni mindig is útáltam, nem is csináltam - sajnos hallatszik is. 

Az első osztály után a Petőben úgy döntöttek, hogy normál iskolában a helyem, visszajöttem 2.-tól Szegedre. Nem volt zökkenőmentes, mert az első tanárnénim mindent elkövetett, hogy kirakjanak a suliból. Küldözgette anyuékat ide-oda, kisegítő iskolába, még a vakok iskolájába is (holott semmi baja a szememnek a mai napig). A Pető Intézet segítségét kértük, ők lejöttek, elbeszélgettek az igazgatóval, onnantól nem volt gond :)

Felelni nem feleltem (elment volna vele az egész óra), dogákat írtam - bár rettentő csúnyán és lassan - de mindig kértem és kaptam is több időt, 10-15 perccel, ilyesmi. Szüleim vállaltak sokat, pl anyu amúgy se keresett jól, de átment 6 órába, hogy tudjon értem jönni, főzni rám. stb. Akkoriban még az érettségi volt a nagy cél. Támogatás az emelt családi pótlékon kívűl nem volt.

Ötödik körül a mozgássérült klubban találkoztam egy házaspárral, a fickó számítástechnika szakkört vezetett - ő is mozgássérült, mankóval járt, és az egyetemen tanított programozó matematikusokat. A felesége ép volt, angoltanár. A szakkörön végül már csak én maradtam, így elvállaltak ingyen(!), hogy a srác matekból/számtechből tanít, a felesége meg angolra. Ők unszoltak, hogy ha akarok valamit az élettől - már pedig akartam - tovább kell tanulnom. Így mentem a Ságváriba (nekem még mindig így hívják), ahonnan a mai napig a legjobb barátaim egyrésze van, majd a JATE programtervező-matematikusi szakára. Egy bibi volt, angolból jó voltam mindig is, de matekból nem (tényleg) :) Egyetemen megszenvedtem a matekkal, ráadásul semmiből nem volt könyv (rá 2-3 évre adogatták ki a tanárok a jegyzeteiket), jegyzetelni nem tudtam, így megkerestem a legszebben jegyzetelő lányt, és róla fénymásoltam, sőt, még olyan is volt h indigóval jegyzteteltek nekem. 

Vizsgázni vagy szóban, vagy szövegszerkesztővel vizsgáztam, vagy normál írásban csak picit több idővel, ez tantárgy jellegétől függött.

Az előadókkal mindent meg lehetett beszélni, ha az ember normálisan állt hozzá, és nem úgy h “ez nekem jár”. Először is, miért járna? Másodszor, ha jár is, azt honnan tudná egy olyan ember, aki életében először találkozik ilyen problémával? Ha az ember nem követelőzik, tök normálisan áll mindenki a dolgokhoz - legalábbis én ezt tapasztaltam. Persze mindenhol van egy-két köcsög, de velük meg nem kell foglalkozni :)

Aztán az ELTE-n végeztem a 4-5 évet, Nővéreméknél laktam, hetente jártam fel.

A munkakeresesés na az már nem egyszerű dolog! Diplomázás után kb egy évig jártam az állásinterjúkat. A szakmai önéletrajzomnak mindenhol nagyon örültek (most meg pláne több, mint 10 éves tapasztalattal, jópár ágában dolgoztam már a szakmának), de a személyes interjún elbukik a dolog, mindenki fél - ami érthető. Ez különösen fusztráló dolog akkor, mikor mindenhonnan azt hallod, hogy 20-30%-os programozó hiány van itthon, és látod is a környezetedben, hogy mindenkit azonnal felszív a szakma! Szegeden is folyamatosan van sok programozói állás.

Végül a Pető Intézet vett fel, ott dolgoztam távmunkában 4 évig, aztán onnan igen érdekes mód elküldtek (nem részletezném, mert sokat köszönhetek nekik gyerekkoromból) aztán dolgoztam barátoknak, -interjúzni nem volt kedvem már- egy ismerős révén végülis a Blumsoftál kötöttem ki, akikkel közvetlen a finn Nokiának dolgoztunk egy mobil platformon. Itt lehúztam 4 évet, szintén távmunkában, majd kaptam egy igen jó ajánlatott a szegedi LogMeIn irodából (nagyjából a legjobb fejlesztő cég itthon a Prezivel együtt). Ide be kellett járni minden nap, amit nagyon élveztem! Jó kollegák, egyből elfogadtak, azóta is bulizunk sokat együtt. Ez a cég olyan, hogy mindent megad amíg alkalmaz, de elég könnyü kikerülni és nem rajtad múlik... Velem is így lett + még 3 emberrel akkor..Na, újra elkezdtem állást keresni - azt tudtam h be akarok járni, nem akarok visszamenni távmunkába, egyszerűen kell a közösség. Buliztam én sokat akkor is, jártam ide-oda barátokkal de az más…

Aztán jött egy elég zűrös időszak -persze nem vettek fől, többieket 1-2 hónapon belül felszívta a piac, kisebb kitérők után 2 év mulva felvett a geogebra.org, linzi székhelyű cég de van szegedi irodájuk, évente járunk ki, remek kollegák jó munka.