Nem gondoltam, hogy valaha is fogok ilyet csinálni, de egy gyógypedagógiai hallgató megkért, hogy írjak már pár sort “az életemről” egy beandandóhoz, mondom oké, persze :) Aztán szerintem egész jó lett, gondoltam megosztom veletek, aki esetleg nincs teljesen épben, mi is ez az állapot, amiben vagyok. Nyugi, nem fogok könyvet kiadni, meg ilyen faszságok, bőven elég rólam ez a 1.5 oldal - még sok is tán - de akit érdekel, olvassa :))
Nagy Lilinek:
1975ben születtem, szülésnél nyakamra tekeredett a köldökzsinor, meg is fojtott, újra kellett éleszteni, így a kisagy nem kapott elég oxigént. Központi idegrendszer sérült lettem, ami a mozgásomra és a beszédemre is kihat. Akkoriban még nem tudták rögtön kezelni a problémát, nem is mondtak szüleimnek semmit, csak másfél éves koromban, hogy soha nem fogok megtanulni járni, adjanak nevelőotthonba.
Szerencsére ők erre nem voltak hajlandók, így itthon nevelkedtem nővéremmel együtt. Normál oviba jártam itt Szegeden, amennyire én emlékszem, nem volt gond.
Iskolaérettség körül még mindig estem-keltem és nem tudtam pl kanállal önállóan enni. Egy véletlennek köszönhetően a rádióból hallottak szüleim a Pető Intézetről, oda kezdtünk el járni fel kb 3 éves koromtól (Szülők Iskolájába), majd közösen úgy döntöttek, hogy az első osztályt ott fogom járni, mint bentlakó.
Ott aztán az első két hét alatt megtanultam kanállal enni! A módszer nagyon egyszerű volt, délben kaptál egy tányér levest és egy kanalat, próbálkozz :) Nyilván senki nem maradt éhen, ha nagyon nem ment, akkor egy idő után megetettek, de a cél az volt, hogy amit tudsz, hozz ki magadból. Ugyanígy reggel öltözködésnél, nem ám póló, gombolós ing (de útáltam)! Ott is hagytak időt bőven, hogy próbálkozz, ha végleg nem ment, persze begombolták, de csak a végén.
Az ilyenfajta sérülésben, ami nekem van, az a “jó”, hogy más agyterületek át tudják venni a funkciókat, ha eleget gyakorlod. Így a mozgásom már tűrhető, de pl beszédet gyakorolni mindig is útáltam, nem is csináltam - sajnos hallatszik is.
Az első osztály után a Petőben úgy döntöttek, hogy normál iskolában a helyem, visszajöttem 2.-tól Szegedre. Nem volt zökkenőmentes, mert az első tanárnénim mindent elkövetett, hogy kirakjanak a suliból. Küldözgette anyuékat ide-oda, kisegítő iskolába, még a vakok iskolájába is (holott semmi baja a szememnek a mai napig). A Pető Intézet segítségét kértük, ők lejöttek, elbeszélgettek az igazgatóval, onnantól nem volt gond :)
Felelni nem feleltem (elment volna vele az egész óra), dogákat írtam - bár rettentő csúnyán és lassan - de mindig kértem és kaptam is több időt, 10-15 perccel, ilyesmi. Szüleim vállaltak sokat, pl anyu amúgy se keresett jól, de átment 6 órába, hogy tudjon értem jönni, főzni rám. stb. Akkoriban még az érettségi volt a nagy cél. Támogatás az emelt családi pótlékon kívűl nem volt.
Ötödik körül a mozgássérült klubban találkoztam egy házaspárral, a fickó számítástechnika szakkört vezetett - ő is mozgássérült, mankóval járt, és az egyetemen tanított programozó matematikusokat. A felesége ép volt, angoltanár. A szakkörön végül már csak én maradtam, így elvállaltak ingyen(!), hogy a srác matekból/számtechből tanít, a felesége meg angolra. Ők unszoltak, hogy ha akarok valamit az élettől - már pedig akartam - tovább kell tanulnom. Így mentem a Ságváriba (nekem még mindig így hívják), ahonnan a mai napig a legjobb barátaim egyrésze van, majd a JATE programtervező-matematikusi szakára. Egy bibi volt, angolból jó voltam mindig is, de matekból nem (tényleg) :) Egyetemen megszenvedtem a matekkal, ráadásul semmiből nem volt könyv (rá 2-3 évre adogatták ki a tanárok a jegyzeteiket), jegyzetelni nem tudtam, így megkerestem a legszebben jegyzetelő lányt, és róla fénymásoltam, sőt, még olyan is volt h indigóval jegyzteteltek nekem.
Vizsgázni vagy szóban, vagy szövegszerkesztővel vizsgáztam, vagy normál írásban csak picit több idővel, ez tantárgy jellegétől függött.
Az előadókkal mindent meg lehetett beszélni, ha az ember normálisan állt hozzá, és nem úgy h “ez nekem jár”. Először is, miért járna? Másodszor, ha jár is, azt honnan tudná egy olyan ember, aki életében először találkozik ilyen problémával? Ha az ember nem követelőzik, tök normálisan áll mindenki a dolgokhoz - legalábbis én ezt tapasztaltam. Persze mindenhol van egy-két köcsög, de velük meg nem kell foglalkozni :)
Aztán az ELTE-n végeztem a 4-5 évet, Nővéreméknél laktam, hetente jártam fel.
A munkakeresesés na az már nem egyszerű dolog! Diplomázás után kb egy évig jártam az állásinterjúkat. A szakmai önéletrajzomnak mindenhol nagyon örültek (most meg pláne több, mint 10 éves tapasztalattal, jópár ágában dolgoztam már a szakmának), de a személyes interjún elbukik a dolog, mindenki fél - ami érthető. Ez különösen fusztráló dolog akkor, mikor mindenhonnan azt hallod, hogy 20-30%-os programozó hiány van itthon, és látod is a környezetedben, hogy mindenkit azonnal felszív a szakma! Szegeden is folyamatosan van sok programozói állás.
Végül a Pető Intézet vett fel, ott dolgoztam távmunkában 4 évig, aztán onnan igen érdekes mód elküldtek (nem részletezném, mert sokat köszönhetek nekik gyerekkoromból) aztán dolgoztam barátoknak, -interjúzni nem volt kedvem már- egy ismerős révén végülis a Blumsoftál kötöttem ki, akikkel közvetlen a finn Nokiának dolgoztunk egy mobil platformon. Itt lehúztam 4 évet, szintén távmunkában, majd kaptam egy igen jó ajánlatott a szegedi LogMeIn irodából (nagyjából a legjobb fejlesztő cég itthon a Prezivel együtt). Ide be kellett járni minden nap, amit nagyon élveztem! Jó kollegák, egyből elfogadtak, azóta is bulizunk sokat együtt. Ez a cég olyan, hogy mindent megad amíg alkalmaz, de elég könnyü kikerülni és nem rajtad múlik... Velem is így lett + még 3 emberrel akkor..Na, újra elkezdtem állást keresni - azt tudtam h be akarok járni, nem akarok visszamenni távmunkába, egyszerűen kell a közösség. Buliztam én sokat akkor is, jártam ide-oda barátokkal de az más…
Aztán jött egy elég zűrös időszak -persze nem vettek fől, többieket 1-2 hónapon belül felszívta a piac, kisebb kitérők után 2 év mulva felvett a geogebra.org, linzi székhelyű cég de van szegedi irodájuk, évente járunk ki, remek kollegák jó munka.
