Ez egy viszonylag friss élmény, írtam korábban, hogy néha-néha rápróbálok egy-egy sérült bulira is (némi ismerkedés céllal), de hát...
Egy kerekesszékes srác indított pár éve mozgalmat -teljesen szimpatikus kezdeményezés-, hogy sérült, nehezen mozgó és kimozdítható emberek is néha tudjanak egy jót bulizni, mindezt épek társaságában. Szerencsére én azért elég sok helyre el tudok járni, még így 42 évesen is heti kétszer-háromszor előfordulok Szeged különböző kultúrintézményeiben, koncerteken, kocsmákban stb.
Volt kolega és cimbora barátnőjétől tudtam meg, hogy létezik egy ilyen kezdeményezés - és habár nem sok jó tapasztalatom volt ilyen rendezvényekkel előtte - elmentem, többször is, mer ki tudja: mondták, hogy több pár összejött már, meg a zene is jó (by Dj Alma :) ), hát nosza, nézzük!
Az első alkalom nem volt rossz, mert kollegákkal mentem le, elhülyültünk, sörözgettünk+whisky is volt, táncoltunk is -soha olyan jól még nem esett a Cool & The Gang mint akkor -, a második sör+whisky kombó után fel is kértem egy lányt rockizni - amit ő utána szépen megköszönt, és arrébb ment, pedig haverok szerint jól nyomtam, mindegy :) Aztán volt ott egy kerekesszékes lány -mondjuk minimum 10 évvel fiatalabb - akinek a kocsikerekein napraforgók voltak :) Szerintem ez tök vagány, és a leányzó is vidámnak, szimpatikusnak tűnt. "Hát kérd fel táncolni!" - mondta a cimbora - "áánem" mondtam, én. - "Felkérjük ketten, hm?" - "ok".
Végülis tán négyen táncoltunk egy körben, ő, a segítője meg mi haverommal, de már akkor is láttam a csajon az a "jól van, jól van csak legyen már vége a számnak" arckifejezést, ami hihetetlen megalázó tud lenni.
Oké, beszédhiba, megszólalni sem merek, mert még rosszabb lesz, de tényleg.
Ilyenkor én azt szoktam csinálni, hogy bejelölöm az embereket facebook-on, ott csak látják a profilomból, posztjaimból, hogy van bennem némi értelem is, és tényleg nagyon sokszor segített ez már. Sokszor éreztem utána, hogy teljesen máshogy viszonyulnak hozzám emberek. Nem feltétlen az "ú, de okos!" reakciók jönnek szerencsére (mert az a másik véglet és legalább annyira kínos), hanem egyszerűen csak tök normálisan állnak hozzám, és ez jó!
Na ez a két csaj esélyt se adott erre, ugyanis nem jelölt vissza :D Pedig mi van abban...
Mondjuk pont sérültektől elvárnám, hogy picit toleránsabbak legyenek ezzel kapcsolatban, de nem, sőt!
A következő buli Valentin Nap. Naaa, ott a helyem, majd látjuk mi lesz! Hát, pontosan ugyanazok az arcok, ötven (de inkább hatvan) alatt csak ez a két szabad nő, illetve persze a szervezők, de hát az egy más kategória. Eleve ugye úgy lett meghírdetve a Valentin Nap, hogy akinek nincs párja, majd itt talál! A bejáratnál kaptál egy fél szivet papírból, a másik felét meg az ellenkező nemből valaki. Ilyenek voltak ráírva, hogy "Rómeó" másik felére "Júlia" vagy pl az enyém "Mickey Mouse" volt és persze volt egy "Mini Mouse" is stb.
Igen kíváncsi voltam, hogy oldják meg a "párosítást" - valami vetélkedővel, kiszólítják a szinpadra a párokat, esetleg a móka végén skandálja a közönség, hogy "Csókot! Csókot!" (volt ilyen az előző Halloween bulin, próbaesküvő meg mittomén mi), de szerencsére sokkal diszkrétebben oldották meg: aki akarta, megkereshette a párját, és ha ketten odamentek a recepcióhoz (önkénytelenül pultot kezdtem gépelni, de sajna nem :)), kaptak ajándékot.
Én leültem a pulthoz sörözni - nem éreztem úgy, hogy feltétlen keresgélnem kéne - de engem megtaláltak, és pont az a lány, akivel rockiztam! Hát...láthatóan nem volt boldog :D Elmentünk a recepcióhoz -előttem ment, nehogy véééletlenül is összekapcsolja velem vki- felmarkoltuk az ajándékot és biccentett egyet a fejével, majd gyorsan a helyére sietett :)) Ebből nem lesz pletyka....
Visszaültem, vettem mégegy sört, vártam pár havert, akik később néztek be.
Közben elindult a disco is, egy két ember táncolt sokáig, utána már 4-5 egy körben, asszem beálltam én is- de éreztem valami "ez meg mi a fszt keres itt?!" feelinget, úgyhogy leültem vissza a helyemre. A tánctér csak akkor telt meg, amikor felhangzott a "Nézését, meg a járását!" című újklasszikus, és a "párom" akkorát mulatott rá, hogy még a lovari "rap" betétet is kívűlről nyomta! Akkor gondolkodtam el, hogy tán mégesm olyan nagy baj, hogy a "kapcsolatunk" megrekedt az ajándék felmarkolásában :)
Ja meg ott volt mindig az a nő is fickóval, akit "ledobtam" a rakpart lépcsőjén, pont az IH előtt (írtam róla posztot). Hát ő sem örült nekem soha -amit valamilyen szinten megértek-, de nem is köszönt, sőt a fejét is elcsapta, ami szvsz bunkóság, hisz baleset történt, nem szándékosan löktem le.
Hát asszem ezek alapján bárki beláthassa, nincs nagy szerencsém se a nőkkel, se a sérült bulikkal, a sérült nőkkel meg pláne :)
Ennek ellenére az idei Halloween bulira is lementem - most pénteken volt, az irodánk nincs túl messze és amúgy is mentem punk buliba a várkertbe 9re. Ilyenkor úgy szoktam csinálni újabban, hogy bent maradok a cégnél, és onnan megyek este bárhova, mert -habár a belvárosban lakom, ahonnan minden 5-10 perc gyalog-, ha már hazamegyek, nem indulok el. Korral jár :)
Sportnap is volt az IHban a halloween előtt ugyanabban a szervezésben, ahol a volt gimis biológia tanárom duója is fellépett - őket szívesen meghallgattam volna, de délután 5kor játszottak, akkor meg még pont benne voltam a melóban, mondom majd 7-8 fele elindulok, lehet benézek a CsakABuliba az IHba, de majd látom.
Végülis úgy döntöttem, hogy, kilenc óra még messze van, IH meg kvázi útba esik, max iszok egy sört és lelépek. Így is lett, elmentem.
Már eleve a recepciónál az a "sziaaaa, gyere csak!" de olyan hangsúllyal, mint egy óvodásnak, már az kiészített :D Az rendben van, hogy elsőre senki nem tudja h értfogy vagyok-e v sem, és néha sajnos tudok úgy kinézni (leizzattan kotrom elő vmelyik zsebemből a pénzt pl) de elvileg ők szakemberek, ilyen emberekkel foglalkoznak, tehát....Na mindegy bent voltam. Viszont világítós beléptető karkötő volt! Mondom höhö, ez nagy poén lesz punk koncerten :)))
Lekezelem pár ismerőssel -akiket tök máshonnan ismerek, itt segítők voltak - vettem egy sört, leültem egy székre, kortyolgattam, nézelődtem...
Még nem indult be a buli, mindenki ült a helyén. Ott volt a két csaj is - az egyik nyomott egy fintort, mikor meglátott, a másik rendesebb volt, mert csak szimplán ignorált :D
Elfogyott a söröm, mentem is át várkertbe.
Milyen jó volt átmenni :D Három cimborám már ott volt, dumálgattunk, söröztünk koncertek kezdetéig. De a többiek is mind ismernek -max látásból- de üdvözöltek, jó fejek velem, pultnál is.
Ezt nem is mindig értékeli az ember, csak ilyenkor!
Ja, és legalább 5-6 embernek volt ugyanolyan világítós karkötője! :)))
2016. október 31., hétfő
2016. szeptember 17., szombat
Zappa
Ígértem, hogy írok az Öregről.
Nem fogom bemutatni a korszakait, zenekarát, zenészeit, sztorikat róla, erről kismillió könyv van, például a Real Frank Zappa Book amit ő maga írt, Inkább arról írok most, hogy én hogy ismerkedtem meg a lemezeivel és milyen hatást gyakorolt rám.
Épp érettségi előtt lehetett - vagy harmadikban, lényeg, hogy rég :) - amikor nővérem hozott egy kazettát, amire az egyik barátja vett fel nekem mindenféle zenét, bluest főleg. Nem ma volt már, de arra emlékszem, hogy volt rajta Canned Heat, Mahavisnu Orchestra meg tán Jean-Luc Ponty, de az nem biztos, meg a végén 4-5 Zappa. Egyik előadót se ismertem, mind tetszett, de az a pár Zappa szám fogott meg nagyon. Főleg koncertek voltak, iszonyat profi zenekarral, hihetetlen ritmusváltásokkal, ilyen -nem tudom máshogy mondani- áááábazdmeg ez qrvajó! Több lemezről volt -mint kiderüt- a Fifty-Fifty, Ya Hozna, a Sinister Footwear II, a Whipping Post és végül a Dickie is such an asshole (ennek a közepén járt le a kazetta nagy bánatomra). Eléggé rákattantam erre a pár számra.
Ekkor kaptam az első CD-lejátszómat (92-t írunk) és a legelső CD ami rámvigyorgott az egyik Kárász utcai boltból na mi volt? Egy Frank Zappa & The Mothers of Invention lemez, hát, vegyük meg! Valami "More, Than 20" sorozat volt - nem bootleg de nem is hivatalos, fogalmam nincs,de volt ott ugyanebből Doors, Jimy Hendrix stb.
Hazahoztam -első cd lemezem-, hát, baromira más volt, mint a fent említett számok - eleve sokkal korábbi számok ('68-69) és nem szóló lemez, hanem MOI de mégis nagyon bejött ez is. Olyan számok voltak rajta, mint a My Guitar Wants To Kill Your Mama, a Status Back Baby, a Big Leg Emma vagy az azóta is nagy kedvenc (persze ez hülyeség, mert mind az) Uncle Meat / King Kong egyveleg. Ez egy 23 perces szám, és minden haverom haját tépte tőle. Később tudtam meg, hogy tulajdonképp ez a lemez, ami nekem van, egy "legalizált" bootleg anyaga, ami The Ark néven fut hivatalosan.
Akkoriban volt Szegeden egy jó kis CD bolt/kölcsönző és - nem kis örömömre - a tulaj nagy Zappa fan volt, onnan kezdtem kihordani a lemezeket, volt nekik 8-10. Ott találtam meg a Them Or Us-t is, amiről az első kazettámon is volt 2-3 szám és az egész qrvajó (jóval később olvastam kiritikákat és mind lehúzza, hogy innen-onnan, koncertekről összedobált anyag, stb. Mondjuk a kritika sosem érdekelt túlságosan, ez nekem egy jó lemez kés kész (avagy "Fuck all them writers with the pen in
their hand" - FZ Packard Goose) :) Ja és a legnépszerűbb lemez is megvolt a Sheik Yerbohuti (mondd: Shake your body :)), ezen van a Bobby Brown, amit azért többen ismernek.
Nem fogom bemutatni a korszakait, zenekarát, zenészeit, sztorikat róla, erről kismillió könyv van, például a Real Frank Zappa Book amit ő maga írt, Inkább arról írok most, hogy én hogy ismerkedtem meg a lemezeivel és milyen hatást gyakorolt rám.
Épp érettségi előtt lehetett - vagy harmadikban, lényeg, hogy rég :) - amikor nővérem hozott egy kazettát, amire az egyik barátja vett fel nekem mindenféle zenét, bluest főleg. Nem ma volt már, de arra emlékszem, hogy volt rajta Canned Heat, Mahavisnu Orchestra meg tán Jean-Luc Ponty, de az nem biztos, meg a végén 4-5 Zappa. Egyik előadót se ismertem, mind tetszett, de az a pár Zappa szám fogott meg nagyon. Főleg koncertek voltak, iszonyat profi zenekarral, hihetetlen ritmusváltásokkal, ilyen -nem tudom máshogy mondani- áááábazdmeg ez qrvajó! Több lemezről volt -mint kiderüt- a Fifty-Fifty, Ya Hozna, a Sinister Footwear II, a Whipping Post és végül a Dickie is such an asshole (ennek a közepén járt le a kazetta nagy bánatomra). Eléggé rákattantam erre a pár számra.
Ekkor kaptam az első CD-lejátszómat (92-t írunk) és a legelső CD ami rámvigyorgott az egyik Kárász utcai boltból na mi volt? Egy Frank Zappa & The Mothers of Invention lemez, hát, vegyük meg! Valami "More, Than 20" sorozat volt - nem bootleg de nem is hivatalos, fogalmam nincs,de volt ott ugyanebből Doors, Jimy Hendrix stb.
Hazahoztam -első cd lemezem-, hát, baromira más volt, mint a fent említett számok - eleve sokkal korábbi számok ('68-69) és nem szóló lemez, hanem MOI de mégis nagyon bejött ez is. Olyan számok voltak rajta, mint a My Guitar Wants To Kill Your Mama, a Status Back Baby, a Big Leg Emma vagy az azóta is nagy kedvenc (persze ez hülyeség, mert mind az) Uncle Meat / King Kong egyveleg. Ez egy 23 perces szám, és minden haverom haját tépte tőle. Később tudtam meg, hogy tulajdonképp ez a lemez, ami nekem van, egy "legalizált" bootleg anyaga, ami The Ark néven fut hivatalosan.
Akkoriban volt Szegeden egy jó kis CD bolt/kölcsönző és - nem kis örömömre - a tulaj nagy Zappa fan volt, onnan kezdtem kihordani a lemezeket, volt nekik 8-10. Ott találtam meg a Them Or Us-t is, amiről az első kazettámon is volt 2-3 szám és az egész qrvajó (jóval később olvastam kiritikákat és mind lehúzza, hogy innen-onnan, koncertekről összedobált anyag, stb. Mondjuk a kritika sosem érdekelt túlságosan, ez nekem egy jó lemez kés kész (avagy "Fuck all them writers with the pen in
their hand" - FZ Packard Goose) :) Ja és a legnépszerűbb lemez is megvolt a Sheik Yerbohuti (mondd: Shake your body :)), ezen van a Bobby Brown, amit azért többen ismernek.
Megvolt a srácnak a "You Can't Do This On Stage Anymore" sorozatból is pár lemez. Erről azt kell tudni, hogy a '88-as turnén készült valami iszonyat profi zenekarral. Zappa amúgy nagyon maximalista volt, minden egyes hangnak úgy kellett szólnia, ahogy azt ő megálmodta. Baromi kemény volt a zenészeihez, nem is maradt meg nála túl sok zenész hosszabb ideig, pl akiről megtudta, hogy drogozik, rúgta ki a picsába :) Nem erkölcsi okokból, hanem gondolom nem tudta mindig hozni azt a 150-200%-os formát, amit ő megkövetelt, nem lehetett egy könnyű fazon, na :)
Azért pár nagyobb név "felnőtt" a keze alatt, Steve Vai sokáig gitározott neki, George Duke, Don Preston, Ike Willis és persze Terry Bozzio, aki dobosok közt nem kis név.
Na erről a '88-as turnéról jelent meg egy halom koncertlemez - csak az előbb említett YCDTOSA sorozatból 6 és mind dupla, de a másik nagy kedvenc a Make A Jazz Noise Here is, amit meg is vettem a csávó boltjában, pedig hezitáltam, mondván hogy ááá most megint vegyek Zappát- addigra már volt pár, Broadway the Hard Way (ez is ugyanaz a turné), Chunga's Revenge, Uncle Meat, stb, meg hát ez is csak egy koncert. Koncert, de milyen! Bár az első szám után -ami a Stinkfoot- jön 1–2 elvadultabb, de uána beindul és jönnek sorban eszméletlen jó fúvós szekcióval a jobbnál jobb számok, Eat That Question, Black Napkins, Advance Romance, stb, stb.
Na erről a '88-as turnéról jelent meg egy halom koncertlemez - csak az előbb említett YCDTOSA sorozatból 6 és mind dupla, de a másik nagy kedvenc a Make A Jazz Noise Here is, amit meg is vettem a csávó boltjában, pedig hezitáltam, mondván hogy ááá most megint vegyek Zappát- addigra már volt pár, Broadway the Hard Way (ez is ugyanaz a turné), Chunga's Revenge, Uncle Meat, stb, meg hát ez is csak egy koncert. Koncert, de milyen! Bár az első szám után -ami a Stinkfoot- jön 1–2 elvadultabb, de uána beindul és jönnek sorban eszméletlen jó fúvós szekcióval a jobbnál jobb számok, Eat That Question, Black Napkins, Advance Romance, stb, stb.
Rengeteg koncertlemez van és még jön is ki - bár '93-ban halt meg az öreg, hatalmas kiadatlan anyagot hagyott hátra és a családja csepegtet is ezekből azóta is.
A lemezek mennyiségéhez képest (tőbb, mint 70 hivatalos album) relative nincs sok szám (mondom relative), de mindg máshogy játszák, minden lemezen van egy-két extra csavar, nem unalmas legalábbis nekem.
A "synclavier" korszakából is van két cd, az egyik a Jazz From Hell, amit sokan átkoznak, hisz egy számtól eltekintve tiszta gépzene. Viszont szenzációs! Picit elege lett az emberi zenészekből - nem azt és úgy játszották ahogy ő elképzelte - a gép pedig bármilyen ütemet eljátszik akármikor. Na ő ezt ki is maxolta rendesen :) Az egyik legnépszerűbb szám erről a lemezről a G-Spot Tornado - nem csak a neve jó, de maga a szám is. Később dolgozott egy együttessel az Ensemble Modern-el, akik külön kérték, hogy írja ezt át nekik nagyzenekarra - lepődött, hiszen nem úgy írta meg, hogy ember azt le tudja játszani, de végülis megcsinálta, és az eredmény is "egész jó" (qrrvajó) lett: Ensemble Modern - G-Spot Tornado. Ja, jut eszembe: a címadó dal, a Night School is rajta volt a kazin, amit kaptam, csak annyira más volt - eleve elektronikus - hogy a fene gondolta, hogy az is Zappa. De volt egy feelingje, tetszett :)
Persze rengeteg lemezéről lehetne még írni, de inkább csak felsorolásként pár kedvenc: One Size Fits All, a Hot Rats a Willie The Pimp -el és Captain Beefheart-al, ugyancsak vele a Bongo Fury, aztán a Sleep Dirt, ami először kazettán volt meg instrumentálisan, aztán megvéve a cd-t döbbentem hogy azon meg a zene ugyanaz, de egy operaénekesnő ráénekelt (LP-n még nem, CD-n már így adták ki, nem is tetszett annyira, aztán megszoktam) és még lehetne sorolni.
Persze mostmár nem poén megszerezni a diszkográfiát, abban meg mégsokkaltöbb cucc van (felejthetőek is bőven) de hát az már más feeling.
Biztos kihagytam valami fontosat még (Joe's Garage, Zoot Allures, FZ In NY pl), de hát ez csak amolyan felcsigázó poszt, vagy mi :)
2016. július 24., vasárnap
Zenélős
Mindig is szerettem volna zenélni valamit, tuti, hogy játszanék (egy két) hangszeren, ha az állapotom megengedi. De hát nem engedi meg ugye, viszont adódik a dolog hogy akkor számítógépen.
Nekem még bőven kijutott a Commodore korszak, de Plus/4-em volt, annak a hangja rettenetes volt a C64-hez képest, később megjelentek rá különböző digi programok is, játszogattam velük, de hát az egy vicc volt. Akkoriban volt felfutóban az Amiga -nekünk baromi drága volt még- de mindig az állam leesett, micsoda zenék mentek rajta különböző kiállításokon, parikon aztán később haveroknál.
Nagy álmom volt egy Amiga 500 :) Hát, az is maradt, mert '92 fele rábeszéltek, hogy ha már úgyis programozásból akarok megélni, vegyünk inkább PC-t.
Vettünk...Háát..Két színű monitor, pittyegő pc speaker. Persze, örültem én neki, de azért egy Amigához képest a fasorban sem volt a cucc, főleg ugye hangilag, négycsatornás álsztereó digi hangzás helyett biip, biip picit hervasztó tud lenni :)
Na mindegy, abból kell főzni, ami van, éééés volt egy zeneprogram, ami futott speakeren is!
Ez egy FastTracker nevű cucc volt, amiga zenéket lehetett vele szerkeszteni (modokat) és még le is játszotta azon a szutyok kis hangszórón! Nagyon kellett fülelni, de szólt az :)
Húúú, nagyon belelkesedtem, hogy micsoda jó zenéket fogok én írni - meglévő modok hangszereivel és mennnnyire király lesz az!
Elkezdem egymás után pakolgatni hangokat, C-4, D#4, A-5 stb, van ami (szerintem) jól szólt, azt elmentettem valami néven - ez lett a "szám" címe, pl zongorás, kalimpa, 12bass, mittomén. Ha még írok valami zenét, ma se variálom túl :)
Úgy fél és egy perces valamik jöttek létre -ezt úgy, hogy blokkokban lehetett zenét írni és egy blokk ismétlődött, amíg kész nem voltál vele. Hát én sokszor leragadtam egy blokknál, másodikat ha írtam nem passzolt az elsőhöz, stb.
Persze mutogattam is haveroknak, hát nem nagyon lelkesedtek :)) Legnagyobb sikerem egy Beastie Boys téma és a "megfogtam egy szúnyogot" c. örökérvényű volt torzított gitárral. A többi meg saját.
Meg is kaptam egyik számítógépes haveromtól, hogy "Miért ilyen fura zenéket írsz? Miért nem írsz rendes zenét?". Hát tény, demó zenének egy se ment volna el :) Aztán valaki felhívta rá a figyelmem, hogy két egymásután lévő félhang a legritkább esetben szól jól együtt, Jól van, hát nem tudhat mindent az ember, na :D
Hagyományos hangszereket használtam, basszgitár, dob, zongora, bőgő, szaxofon stb. De hát a gép ugye nem erre lett kitalálva, illetve minőségi hangminták kellenének, egy hangszerhez több is.
Aztán persze effektezni is kéne a hangokat, leütést beállítani, mixelni, e nélkül rettentő gépies az egész. Na ehhez nem volt soha türelmem és nem is értek hozzá, szóval már itt megbukik a "profi" zeneszerzés :)
Aztán lett hangkártyám és jobb zeneszerkeszőm, többek közt egy kottás is, amivel sokkal könnyebb volt hallgatható zenét írni. A hagszer repertoár és az időtartamok megmaradtak - illetve felment 1.5 akár 2 percre is- és voltak emberek, akiknek tetszett! Eleje, vége még mindig csak módjával volt a számoknak.
Sőt -és ez eddigi csúcspontja zenélésemnek- egy haverom megkért, hogy írjak trombitára meg gitárra egy "darabot". Ő tud gitározni, cimborája viszont csak akkor tanult trombitálni és csak 5 hangot tudott lejátszani C-től G-ig. Úgy látszik, jól hatott rám ez a kötöttség, mert egész jól sikerült a cucc. A trombitát símán el lehetett játszani, de haverom panaszkodott, hogy a gitár lejátszhatatlan, mert úgy nem lehet tartani az ujjakat, ahogy ott kéne. Hát tudom én, hogy kell gitározni? Egérrel tök egyszerű volt lepakolni a hangjegyeket, nemtom mi volt a gond :D
Aztán megint belelkesültem, gondoltam csak kéne kis szolfézst, összhangzattant tanulni. Vettem könyveket - hát kínai volt egyedül - akkor keressünk valakit. Egy konzis lánytól vettem tán 3-4 órát, hát nem jeleskedtem a hangköz felismerésben enyhén szólva, aztán egyszer még a régi rock klubban Szurdi is tartott nekem órákat - jó fej volt- igaz hogy azon a pianinón, amire mindenki csak a kabátját kúrta le koncert előtt és minden harmadik billentyű szólt - az is hamisan- szóval annyit nem fejlődtem ott sem. A hangköz felismerésemmel Szurdi se volt kibékülve, arra emlékszem. (akkor átvillant az agyamon, hogy tán mégsincs ehhez tehetségem, de azért próbálkoztam kisebb-nagyobb kihagyásokkal :) ) Megmutattam neki a zenéimet -akkor még kazettán - "Jóó, olyan Mike Oldfield-es...Ok Szurdi, de én nem hallgatok Mike Oldfield-et" Mondta h várjam meg, majd koncertek előtt bemutat, berakja a kazettát a keverőbe, stb, de most kicsit elmegy. Óóóóó franc, akarja ezt a fene, hát ezek alapvetően szarok, csak neki hoztam. Mindegy, elszégyelltem magam, le is léptem azonnal a rock klubból :D
Aztán következett elég sok szünet, majd gondoltam egyet, és vettem egy MIDI billentyűzetet. Ez egy zongora klaviatúra tképp, csak saját hangja nincs, csak géppel együtt használható és a modern zeneszerkesztők el is várják, hogy legyen ilyened. Picit vacilláltam is hogy minek nekem, de nagyon nem bántam meg. Ugye ezt úgy kéne használni, hogy az ember bejátsza a gépbe a dallamot, az meg felveszi. Nálam ez ugye nem nyerő meg nem is gondolkodtam ilyenben egy percig sem - marad az egér- de hangszereket kipróbálni, picit zongorázni tanulni -alapokat csak, 5 ujjal skálázás, pici dallam stb- arra nagyon jó. Youtube-on tök jó leckék vannak, minden adott, csak egyszer ugye van lelkesedés, egyszer nincs. Ahhoz már öreg vagyok, hogy komolyabban elkezdjek zenét tanulni - nem leszek nagy komponista már- de poénkodni nagyon jó.
Pár nem olyan régi cucc, példának: http://tomka.hu/~lac/zax/ :)
Nekem még bőven kijutott a Commodore korszak, de Plus/4-em volt, annak a hangja rettenetes volt a C64-hez képest, később megjelentek rá különböző digi programok is, játszogattam velük, de hát az egy vicc volt. Akkoriban volt felfutóban az Amiga -nekünk baromi drága volt még- de mindig az állam leesett, micsoda zenék mentek rajta különböző kiállításokon, parikon aztán később haveroknál.
Nagy álmom volt egy Amiga 500 :) Hát, az is maradt, mert '92 fele rábeszéltek, hogy ha már úgyis programozásból akarok megélni, vegyünk inkább PC-t.
Vettünk...Háát..Két színű monitor, pittyegő pc speaker. Persze, örültem én neki, de azért egy Amigához képest a fasorban sem volt a cucc, főleg ugye hangilag, négycsatornás álsztereó digi hangzás helyett biip, biip picit hervasztó tud lenni :)
Na mindegy, abból kell főzni, ami van, éééés volt egy zeneprogram, ami futott speakeren is!
Ez egy FastTracker nevű cucc volt, amiga zenéket lehetett vele szerkeszteni (modokat) és még le is játszotta azon a szutyok kis hangszórón! Nagyon kellett fülelni, de szólt az :)
Húúú, nagyon belelkesedtem, hogy micsoda jó zenéket fogok én írni - meglévő modok hangszereivel és mennnnyire király lesz az!
Elkezdem egymás után pakolgatni hangokat, C-4, D#4, A-5 stb, van ami (szerintem) jól szólt, azt elmentettem valami néven - ez lett a "szám" címe, pl zongorás, kalimpa, 12bass, mittomén. Ha még írok valami zenét, ma se variálom túl :)
Úgy fél és egy perces valamik jöttek létre -ezt úgy, hogy blokkokban lehetett zenét írni és egy blokk ismétlődött, amíg kész nem voltál vele. Hát én sokszor leragadtam egy blokknál, másodikat ha írtam nem passzolt az elsőhöz, stb.
Persze mutogattam is haveroknak, hát nem nagyon lelkesedtek :)) Legnagyobb sikerem egy Beastie Boys téma és a "megfogtam egy szúnyogot" c. örökérvényű volt torzított gitárral. A többi meg saját.
Meg is kaptam egyik számítógépes haveromtól, hogy "Miért ilyen fura zenéket írsz? Miért nem írsz rendes zenét?". Hát tény, demó zenének egy se ment volna el :) Aztán valaki felhívta rá a figyelmem, hogy két egymásután lévő félhang a legritkább esetben szól jól együtt, Jól van, hát nem tudhat mindent az ember, na :D
Hagyományos hangszereket használtam, basszgitár, dob, zongora, bőgő, szaxofon stb. De hát a gép ugye nem erre lett kitalálva, illetve minőségi hangminták kellenének, egy hangszerhez több is.
Aztán persze effektezni is kéne a hangokat, leütést beállítani, mixelni, e nélkül rettentő gépies az egész. Na ehhez nem volt soha türelmem és nem is értek hozzá, szóval már itt megbukik a "profi" zeneszerzés :)
Aztán lett hangkártyám és jobb zeneszerkeszőm, többek közt egy kottás is, amivel sokkal könnyebb volt hallgatható zenét írni. A hagszer repertoár és az időtartamok megmaradtak - illetve felment 1.5 akár 2 percre is- és voltak emberek, akiknek tetszett! Eleje, vége még mindig csak módjával volt a számoknak.
Sőt -és ez eddigi csúcspontja zenélésemnek- egy haverom megkért, hogy írjak trombitára meg gitárra egy "darabot". Ő tud gitározni, cimborája viszont csak akkor tanult trombitálni és csak 5 hangot tudott lejátszani C-től G-ig. Úgy látszik, jól hatott rám ez a kötöttség, mert egész jól sikerült a cucc. A trombitát símán el lehetett játszani, de haverom panaszkodott, hogy a gitár lejátszhatatlan, mert úgy nem lehet tartani az ujjakat, ahogy ott kéne. Hát tudom én, hogy kell gitározni? Egérrel tök egyszerű volt lepakolni a hangjegyeket, nemtom mi volt a gond :D
Aztán megint belelkesültem, gondoltam csak kéne kis szolfézst, összhangzattant tanulni. Vettem könyveket - hát kínai volt egyedül - akkor keressünk valakit. Egy konzis lánytól vettem tán 3-4 órát, hát nem jeleskedtem a hangköz felismerésben enyhén szólva, aztán egyszer még a régi rock klubban Szurdi is tartott nekem órákat - jó fej volt- igaz hogy azon a pianinón, amire mindenki csak a kabátját kúrta le koncert előtt és minden harmadik billentyű szólt - az is hamisan- szóval annyit nem fejlődtem ott sem. A hangköz felismerésemmel Szurdi se volt kibékülve, arra emlékszem. (akkor átvillant az agyamon, hogy tán mégsincs ehhez tehetségem, de azért próbálkoztam kisebb-nagyobb kihagyásokkal :) ) Megmutattam neki a zenéimet -akkor még kazettán - "Jóó, olyan Mike Oldfield-es...Ok Szurdi, de én nem hallgatok Mike Oldfield-et" Mondta h várjam meg, majd koncertek előtt bemutat, berakja a kazettát a keverőbe, stb, de most kicsit elmegy. Óóóóó franc, akarja ezt a fene, hát ezek alapvetően szarok, csak neki hoztam. Mindegy, elszégyelltem magam, le is léptem azonnal a rock klubból :D
Aztán következett elég sok szünet, majd gondoltam egyet, és vettem egy MIDI billentyűzetet. Ez egy zongora klaviatúra tképp, csak saját hangja nincs, csak géppel együtt használható és a modern zeneszerkesztők el is várják, hogy legyen ilyened. Picit vacilláltam is hogy minek nekem, de nagyon nem bántam meg. Ugye ezt úgy kéne használni, hogy az ember bejátsza a gépbe a dallamot, az meg felveszi. Nálam ez ugye nem nyerő meg nem is gondolkodtam ilyenben egy percig sem - marad az egér- de hangszereket kipróbálni, picit zongorázni tanulni -alapokat csak, 5 ujjal skálázás, pici dallam stb- arra nagyon jó. Youtube-on tök jó leckék vannak, minden adott, csak egyszer ugye van lelkesedés, egyszer nincs. Ahhoz már öreg vagyok, hogy komolyabban elkezdjek zenét tanulni - nem leszek nagy komponista már- de poénkodni nagyon jó.
Pár nem olyan régi cucc, példának: http://tomka.hu/~lac/zax/ :)
2016. április 19., kedd
Fiktív
Na kispajtás, azért vagyunk itt, mert hamarosan reinkarnálódsz, és adunk egy kis "overwiev"-t ahogy az angol mondja, mire számíts nagyjából ezen élet alapján, mik lesznek a bónuszaid, büntetéseid, ilyesmi.
Hát öcsém, elég korrekt életed éltél, de a nőkkel nem bántál valami jól, azt tudod? :) Mindenkit megkaptál és mint rongyot, ah, nem szééép nem széép. Elég sok férj nagyon szívesen kiherélt vona.
De nem tették meg, ezért most úgy döntött a bizottság, hogy a következő életedben ezért bizony bünti jár!
Nem, nem leszel impotens, á az túl könnyű lenne, abban semmi poén nincs. Sőt, még emelünk is kicsit a libidódon, csak épp -háát az túlzás, hogy undorodni fognak tőled a nők, mindenesemtre nem kapsz meg senkit. Hogy szemétség? Ne hülyülj, ez még a legenyhébb büntetés, volt pl egy faszi, ő sokkal dúrvábban nyomta ezt a témát, meg is lett az eredménye: teljesen béna lett, semmije nem működött, kivéve a farka :) Na az milyen már? Így utólag picit elvetettük nála a súlykot, de rossz napunk volt, így járt. Na ehhez képest ítéld meg a helyzeted.
Nyugi, kárpótolva leszel a többi területen, szüleid, munkád, barátaid (feleséget, gyereket azt felejtsd el, ezt beszoptad erre az életre), nőkkel is barátkozhatsz (arra ügyelj, hogy ne szeress beléjük, mert az extra szívás, de tényleg. Nem, nem vehetem ki ezt az opciót, ez az alap bünti része - meg valami fun nekünk is kell, éérted :D) Túl fogod élni, nyugi! Nagyon el kell cseszned valamit ahhoz, hogy mégse, de jó srác vagy te, menni fog ez!
Persze lesznek kiskapuk, kurvák stb, de ne örülj, neee örülj. Egyrészt az egy rideg, ipari cucc, másrészt ők is válogatnak ám! Kb 20% engedélyezett, több nem.
Összegezve a dolgokat: Egész jó kis életed lehet, de erről a nő témáról kattanj le, vagy szívni fogsz, ennyi.
P.H.
Reinkarnációs Bizottság
Hát öcsém, elég korrekt életed éltél, de a nőkkel nem bántál valami jól, azt tudod? :) Mindenkit megkaptál és mint rongyot, ah, nem szééép nem széép. Elég sok férj nagyon szívesen kiherélt vona.
De nem tették meg, ezért most úgy döntött a bizottság, hogy a következő életedben ezért bizony bünti jár!
Nem, nem leszel impotens, á az túl könnyű lenne, abban semmi poén nincs. Sőt, még emelünk is kicsit a libidódon, csak épp -háát az túlzás, hogy undorodni fognak tőled a nők, mindenesemtre nem kapsz meg senkit. Hogy szemétség? Ne hülyülj, ez még a legenyhébb büntetés, volt pl egy faszi, ő sokkal dúrvábban nyomta ezt a témát, meg is lett az eredménye: teljesen béna lett, semmije nem működött, kivéve a farka :) Na az milyen már? Így utólag picit elvetettük nála a súlykot, de rossz napunk volt, így járt. Na ehhez képest ítéld meg a helyzeted.
Nyugi, kárpótolva leszel a többi területen, szüleid, munkád, barátaid (feleséget, gyereket azt felejtsd el, ezt beszoptad erre az életre), nőkkel is barátkozhatsz (arra ügyelj, hogy ne szeress beléjük, mert az extra szívás, de tényleg. Nem, nem vehetem ki ezt az opciót, ez az alap bünti része - meg valami fun nekünk is kell, éérted :D) Túl fogod élni, nyugi! Nagyon el kell cseszned valamit ahhoz, hogy mégse, de jó srác vagy te, menni fog ez!
Persze lesznek kiskapuk, kurvák stb, de ne örülj, neee örülj. Egyrészt az egy rideg, ipari cucc, másrészt ők is válogatnak ám! Kb 20% engedélyezett, több nem.
Összegezve a dolgokat: Egész jó kis életed lehet, de erről a nő témáról kattanj le, vagy szívni fogsz, ennyi.
P.H.
Reinkarnációs Bizottság
2016. április 8., péntek
Boss club
Aki 40 fele jár, még emlékezhet, hogy volt egy ilyen nevű biliárdszalon a Fekete Sas u. közepe fele, az U beugrónál. Mi gimnazisták voltunk, mikor elkeztünk oda járni péntekenként. Előtte nálam játszottunk valamit gépen (dynablaster aka"robbangatós", vagy worms+ vagy ilyesmi), utána este lementunk Boss Clubba biliárdozni. Illetve csak a barátaim, mert én soha nem mertem kipróbálni, hisz ha dákóval felszántom a posztót (amire a túlmozgás miatt nagy az esély), az azért drága mulatság :)
Már jóval később dolgoztam egy cégnél, ahol volt biliárdasztal - ott se mertem, de mondom, mi lenne, ha ököllel lökném a golyókat! Egy kollegának tetszett az ötlet - azt hittem ő majd dákóval nyomja - de nem, mondta, hogy akkor már ő is kézzel, hát mondom nekem jó..De aztán nem sokat játszottunk, mert egyrészt keménynek találta a golyókat, fájt tőle az ökle (nekem nem :)), másrészt mert kirúgtak :D
Na de visszatérve a Bossra, nézni szerettem, meg haverokkal elökörködtünk, jó volt. Bár egy haverunk (vagy kettő?) vett magának saját, szétcsavarozható dákót is, alapvetően nem vettük komolyan, jó nagyokat röhögtünk, tán még nem is írtuk h most ki hogy áll. Született néhány zsargon is, amiből most csak egyre emlékszek, és ez a "Pusztuljál!" = állj egy picit arrébb légyszíves, mert jönnék és útban vagy, kösz.
Minden játékot addig szertek amúgy, amig fun: amikor már valaki véresen komolyan veszi, az már gáááááz. Például bocciaztam egy picit - ez sérült sport, labdákat kell dobálni minél közelebb egy fehér labdához. Tök jó, egészséges embernek is, a curlingre meg a petangue-ra hasonlít, abszolút cool lenne eldobálgatni csak úgy, de hát versenyek voltak. Ráadásul csak a kerekesszékesek mehettek nemzetközi szintre, az összes többi a "hazai" kategóriában versenyzett - kvázi tét nélkül, én is. Ehhez képest pár bíró ott játszotta az eszét. Én akkor útáltam meg, amikor dobtam végre egy jót (elég szarul ment nekem ez a boccia téma, valljuk be), és ujjongtam, hogy wow meg mittomén. Erre, odajön az a köcsög, fenyegetően felémemelkedik, és mondja hogy "meccs alatt nincs duma!"...Elmész te a qrvanyádba, velem ezt nem csinálod, felálltam azt otthagytam a picsába az egész partit, azóta se voltam boccazni :)
Szóval...Ott tartottam, hogy jó volt haverokat nézni játszani. Egy darabig, de utána csak elúnja magát az ember. Nem baj, volt flipper! A flippert én mindig is nagyon szerettem, élőben is, számítógépen is. Itthon nyomtuk a Pinball Dreams/Fantasies-t ezerrel, a shift picit bánta, de hát Isstenemmm :))) Viszont megvolt az a nagy előnye, hogy ingyen volt.
Mivel a flipper ügyességi játék, kis reakció idő nem árt hozzá, nekem nem optimáls, de engem mindig is ezek vonzottak :) Gépen is inkább mászkálós, lövöldözős, ugrálós játékokkal játszottam, mint stratégiaiakkal -azokban nem voltam jó. Ezekben se, de ezeket legalább szerettem :)
A rendes gép százassal működött, kb 3-400ft-ot játszottam el egy este -több pénzem nem is volt akkoriban, pláne ha ittam egy kólát esetleg vbk-t (akkor még az ment).
Maga a közönség elég vegyes volt, voltunk ugye mi, 18-20 éves kölkök, akik csak lementek lökni párat, de volt pl rengeteg szerb "üzletember" is. Ők már nem szarral gurigáztak, pár arany nyaklánc, aranyóra, némi pénz, nő és még ki tudja mi cserélhetett gazdát egy-egy parti végén. De nem emlékszem, hogy lett volna gázos szitu - nem is figyeltük mondjuk. Egyszer volt razzia, 8-10 rendör megszállta a helyet, mindenkit igazoltattak - érdekes mód ezek az arcok bár máskor mindig, akkor ponnnnt nem voltak lent! Egy se :)
De hát belénk nem kötöttek, csóró gimisekbe/egyetemistákba, illetve volt egy szitu, de azok sem a szerb úriemberek, hanem egy kb olyan társaság mint mi: feltűnt, hogy egy asztalnál csomót játszanak, és nem dobnak be zsetont (ezek még így működtek). Ok, elromrott az asztal, de qrva mákjuk van bakker. Egyszercsak látjuk, hogy készülődnek elfele. Hát le is csaptunk az asztalra nyomban, erre már az ajtóból az egyik lány visszafordul, oda megy haveromhoz és a következőt találta mondani a szájával: "Figyi, ez az asztal rossz, de nem szólok a pultnál ha adsz egy 500-ast" (nyugodtan fel lehet szorozni 10el mai árfolyamon) Azt hiszem, erre mondják, hogy szemét kis kurva :) Na de cimbora sokkal diplomatikusabb, mondta hogy ok, szóljon a pultnál, megteheti, ő nem fizet. Csaj ledöbbent, lilult egy picit, majd ránézett haverra: "Tudod, hogy úgy nézel ki, mint egy buzi?" Srác azon nyomban hanyagul hátrasimította a haját, hogy "jaaaaaaj, mossssmé' mondod eezt?" Csaj mint a nyíl, úgy húzott ki a helyről, nem szólt az senkinek, annyira megsértődött, mi meg játszottunk igyé az est hátralévő részében.
Szóval igazából nem volt rosz élményünk abban a 3-4 évben, amíg oda jártunk. Azaz másik haveromnak de, de nem a klubban, hanem nálunk. Mivel elég közel lakunk, ő meg robogóval járt, mindig itt hagyta a ház előtt. Nem túl jó ötlet, apa rendszeresen be is tolta a garázsunkba inkább. Egyik este jövünk haza, srác jön fel, mondja apunak h Sanyi bácsi kéne a kulcs kivenném a motort. Ő nem rakta be! Ok, értem a viccet, de ...De ő tényleg nem! Első reakció: Ó, pedig teli volt a tank!
Hát ja, volt ilyen is
Már jóval később dolgoztam egy cégnél, ahol volt biliárdasztal - ott se mertem, de mondom, mi lenne, ha ököllel lökném a golyókat! Egy kollegának tetszett az ötlet - azt hittem ő majd dákóval nyomja - de nem, mondta, hogy akkor már ő is kézzel, hát mondom nekem jó..De aztán nem sokat játszottunk, mert egyrészt keménynek találta a golyókat, fájt tőle az ökle (nekem nem :)), másrészt mert kirúgtak :D
Na de visszatérve a Bossra, nézni szerettem, meg haverokkal elökörködtünk, jó volt. Bár egy haverunk (vagy kettő?) vett magának saját, szétcsavarozható dákót is, alapvetően nem vettük komolyan, jó nagyokat röhögtünk, tán még nem is írtuk h most ki hogy áll. Született néhány zsargon is, amiből most csak egyre emlékszek, és ez a "Pusztuljál!" = állj egy picit arrébb légyszíves, mert jönnék és útban vagy, kösz.
Minden játékot addig szertek amúgy, amig fun: amikor már valaki véresen komolyan veszi, az már gáááááz. Például bocciaztam egy picit - ez sérült sport, labdákat kell dobálni minél közelebb egy fehér labdához. Tök jó, egészséges embernek is, a curlingre meg a petangue-ra hasonlít, abszolút cool lenne eldobálgatni csak úgy, de hát versenyek voltak. Ráadásul csak a kerekesszékesek mehettek nemzetközi szintre, az összes többi a "hazai" kategóriában versenyzett - kvázi tét nélkül, én is. Ehhez képest pár bíró ott játszotta az eszét. Én akkor útáltam meg, amikor dobtam végre egy jót (elég szarul ment nekem ez a boccia téma, valljuk be), és ujjongtam, hogy wow meg mittomén. Erre, odajön az a köcsög, fenyegetően felémemelkedik, és mondja hogy "meccs alatt nincs duma!"...Elmész te a qrvanyádba, velem ezt nem csinálod, felálltam azt otthagytam a picsába az egész partit, azóta se voltam boccazni :)
Szóval...Ott tartottam, hogy jó volt haverokat nézni játszani. Egy darabig, de utána csak elúnja magát az ember. Nem baj, volt flipper! A flippert én mindig is nagyon szerettem, élőben is, számítógépen is. Itthon nyomtuk a Pinball Dreams/Fantasies-t ezerrel, a shift picit bánta, de hát Isstenemmm :))) Viszont megvolt az a nagy előnye, hogy ingyen volt.
Mivel a flipper ügyességi játék, kis reakció idő nem árt hozzá, nekem nem optimáls, de engem mindig is ezek vonzottak :) Gépen is inkább mászkálós, lövöldözős, ugrálós játékokkal játszottam, mint stratégiaiakkal -azokban nem voltam jó. Ezekben se, de ezeket legalább szerettem :)
A rendes gép százassal működött, kb 3-400ft-ot játszottam el egy este -több pénzem nem is volt akkoriban, pláne ha ittam egy kólát esetleg vbk-t (akkor még az ment).
Maga a közönség elég vegyes volt, voltunk ugye mi, 18-20 éves kölkök, akik csak lementek lökni párat, de volt pl rengeteg szerb "üzletember" is. Ők már nem szarral gurigáztak, pár arany nyaklánc, aranyóra, némi pénz, nő és még ki tudja mi cserélhetett gazdát egy-egy parti végén. De nem emlékszem, hogy lett volna gázos szitu - nem is figyeltük mondjuk. Egyszer volt razzia, 8-10 rendör megszállta a helyet, mindenkit igazoltattak - érdekes mód ezek az arcok bár máskor mindig, akkor ponnnnt nem voltak lent! Egy se :)
De hát belénk nem kötöttek, csóró gimisekbe/egyetemistákba, illetve volt egy szitu, de azok sem a szerb úriemberek, hanem egy kb olyan társaság mint mi: feltűnt, hogy egy asztalnál csomót játszanak, és nem dobnak be zsetont (ezek még így működtek). Ok, elromrott az asztal, de qrva mákjuk van bakker. Egyszercsak látjuk, hogy készülődnek elfele. Hát le is csaptunk az asztalra nyomban, erre már az ajtóból az egyik lány visszafordul, oda megy haveromhoz és a következőt találta mondani a szájával: "Figyi, ez az asztal rossz, de nem szólok a pultnál ha adsz egy 500-ast" (nyugodtan fel lehet szorozni 10el mai árfolyamon) Azt hiszem, erre mondják, hogy szemét kis kurva :) Na de cimbora sokkal diplomatikusabb, mondta hogy ok, szóljon a pultnál, megteheti, ő nem fizet. Csaj ledöbbent, lilult egy picit, majd ránézett haverra: "Tudod, hogy úgy nézel ki, mint egy buzi?" Srác azon nyomban hanyagul hátrasimította a haját, hogy "jaaaaaaj, mossssmé' mondod eezt?" Csaj mint a nyíl, úgy húzott ki a helyről, nem szólt az senkinek, annyira megsértődött, mi meg játszottunk igyé az est hátralévő részében.
Szóval igazából nem volt rosz élményünk abban a 3-4 évben, amíg oda jártunk. Azaz másik haveromnak de, de nem a klubban, hanem nálunk. Mivel elég közel lakunk, ő meg robogóval járt, mindig itt hagyta a ház előtt. Nem túl jó ötlet, apa rendszeresen be is tolta a garázsunkba inkább. Egyik este jövünk haza, srác jön fel, mondja apunak h Sanyi bácsi kéne a kulcs kivenném a motort. Ő nem rakta be! Ok, értem a viccet, de ...De ő tényleg nem! Első reakció: Ó, pedig teli volt a tank!
Hát ja, volt ilyen is
2016. április 5., kedd
2001/09/12 - Pető Konf, London
Akkoriban végeztem az ELTE-n, és valamiért -már nem tudom miért, tán egy konduktoromhoz, aki egyengette az utam utógondozás címén és jóban vagyok vele, bementem a Pető Intézetbe. Persze eldicsekedtem vele, hogy megvan a diploma - midenki odáig volt.
Alapvetően a Petőben kis korom óta mindenki odáig volt- gimi, nyelv vizsga, érettségi. Nekem ez - amellet, hogy nagyon jól esett - mindig picit fura is volt, hisz én csak csináltam, amit úgy gondoltam, hogy kell.
Ha jött egy külföldi diákcsoport -mert a Pető egy konduktor főiskola is- álltalában engem hívtak fel, és mindenki hüledezett, hogy 16-17 évesen angolul társalgok velük. Élveztem - hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem -de így ez nekem nem tűnt valami extra dolognak. Érettségi után volt részükről egy ötlet, hogy írjak könyvet az életemről, röhögtem nagyot, hisz éltem a tinik megszokott életét, semmi extra. Persze lehet, hogy kívülről ez valami hiper-szuper-extrém teljesítménynek tűnhet, de így belülről nem.. :) Utólag persze más, de erről már írtam.
Lényeg az, hogy az Igazgatónő is szeretett volna beszélni velem, lementem hozzá, elcsevegtünk erről-arról (előtte én nem ismertem). Mondtam, hogy állást keresek, ő meg hogy az informatika épp programozót keres - fel is vettek aztán -, meg hogy fél év múlva, ősszel lesz Londonban egy Nemzetközi Pető Konduktív Konferencia, van-e kedvem menni. Hát mondom persze - bár ugye ez konduktoroknak szakmai konf, én meg a tárgy vagyok - Elő kéne adnom kb 15 percben az életemről, az úgy 3 gépelt oldal nem gond? Mondom nem :) Sosem adtam elő (azóta sem), de mondom valahogy megoldom, Anglia az csak Anglia.
Megírtam a kis irományom, mondák hogy gyakoroljam, mert a 15 percbe bele kell férjek, ami a beszédemet tekintve nem kis kihívás. A kezdeti három oldalból lett kettő, majd másfél, de végülis megszültem az anyagot, ami felolvasva belefért az időbe.
Eljött a nap, repülünk! Én előtte még nem repültem (Londonban akkor már jártam busszal, szóval a nevezetességek megvoltak). Tudtam, hogy izgi lesz, azt mondjuk nem, hogy ennyire: az időpont 2001.09.12. kora reggel, a new yorki terrortámadások másnapján. Volt, aki le is mondta emiatt. Én nem izgultam -elég kevés esélyt adtam neki, hogy valaki majd pont a BP-London járatot pécézi ki.
Mindegy, négy órával előtte ki kellett menni a reptérre, az utazó közönség ott tolongott a terminál előtt - nem lehetett bemenni az épületbe sem -, kordon sehol, mindenki állt, ahol tudott, persze aki órákkal később jött, előrefurakodott, ami nem segített a közhangulaton stb. Körülberül egy órával a járatunk tervezett indulása után bentről kiabáltak, hogy a Petős utasok mostmár menjenek, mert indulna a gép. Na, csomagokkal átverekedtük magunkat az anyázó tömegen "mit képzelnek, kik maguk?!", aztán végre repültünk. Maga az út nem volt különösen izgalmas - a tériszonyom nem jön elő repülőn, légőrvényektől nem félek-, inkább a kollegák párbeszédein borultam "Ő elő sem ad! Miért jön ki egyáltalán? Ki intézte ezt?....Másnap találkoznak az illetővel reggel: "Jaj, szia-szia, hogy érzed magad?' Ááááh, az ilyeneket én úgy nem bírom...
Például volt egy nő - még nekem is nevelőm volt hat éves koromban - szigorú, kemény, de jó fej, alapvetően szerettük. Ő is jött konfra, naná, egy elismert szaktekintély. Amikor egyetem végeztével megjelentem a Petőben, nagyon megörült, eldiskurálgattaunk a múltrólt, ahogy azt kell ilyenkor. Aztán valami történt: én nem tudom, hogy mert felvettek-e, vagy mert kiutaztam velük konferencára és ő ezt rosszalta, vagy netán mást akart kivinni -gőzöm sincs- da attól kezdve a köszönésemet se fogadta. Se az úton, se az azt követő 3 évben, amíg ott dolgoztam távmunkában és kb havonta jártam be. Valószínű nem is tudom már meg, mi baja lett velem, mindegy. Furák néha az emberek, furák...
Odaértünk, a londoni reptéren is volt készültség ezerrel, de volt kordon is, kb fél óra alatt megvolt az egész ellenörzés-. Ok, kifele egyszerűbb, de ég és föld volt a két reptér reagálása a helyzetre. Három nappal utána a visszaútnál a becsekkolás is zökkenőmentesen ment, Ferihegyen is javúlt a helyzet, de még ott volt a káosz is.
Megérkeztünk a konf helyszínére, volt egy kis állófogadás szerű, utána mentünk a szállásra, ami teljesen kultúrált, diákszáló volt, külön szoba-tusoló minden embernek. Nekem ez új volt -persze azóta alap, Linzben is ilyen a Julius Raab koli, ahol meg szoktunk szállni ha megyünk a GeoGebrához. A többiek nem voltak elragadtatva - de némi joggal, hisz amikor Pessten van ez a konferencia, az Intézet elég jó szállodákba szokott foglalni a külföldi vendégeknek, ahhoz képest tényleg puritán volt.
Másnap voltak az előadások, a nyitóelőadást egy magyar neorológus prof tartotta, már sajnos nem emlékszem a nevére, meg az előadásra se, csak annyira, hogy nagyon jó, közérthető volt, még nekem, laikusnak is :)
Utána jöttek a paralell szekciók - konduktív szakmai előadások, beleékelve az enyém is, illetve volt még egy angol sérült srác, de pont velem párhuzamosan. Nem is emlékszem a saját előadásomra - akkor biztos nem volt gáz - de arra igen, hogy a fent leírt konduktirnő végig a mi szekciónkban volt - kivéve, amikor én jöttem, mert akkor ketten átmentek a másik terembe, majd amikor végeztem, visszajöttek :) Nem volt szar picit sem, áá....
Másnap is voltak előadások, de mondták is hogy nyugodtan hagyjam ki, hisz számomra nem érdekes, menjek várost nézni. Hááát, egyedül nem sok kedvem volt - megmondom őszintén -, de mondták, hogy fogjak össze egy konduktor hallgató lánnyal - akinek szintén nem volt már dolga a konfon. De csajszikám nem nagyon lelkesedett az ötletért, hebegett-habogott, hogy hát ő ide megy oda megy, és bocs de nem jó ötlet, stb stb. Pont úgy, mint ha egy rá nyomuló fickót akarna leszereli...Jól van, anyám, akkor hagyjuk :)) Bár nem zavartam volna ki éjjel a szobámból, az tény, de nem volt ilyen szándékom, tényleg. Este elment bulizni a kint élő haverjaival - "bocs má, h nem hívlak de ez az amaz..." Bakker, te haverjaid, miért kéne hívnod, nem is értettem a magyarázkodást...Röhelyes volt.
Szóval sétáltam picit ott a környéken, volt ott egy kis park, kis műpatakkal, pár paddal meg 5-6 hangszóró installációval, amiből mindenféle zörej, röhögés, párbeszédek hallatszottak, térben. Érdekes volt, de nem tudtam hova rakni. Napoztam még picit, azt visszasétáltam.
Másnap indultunk haza, de konf végeztével nem maradhattunk a szállón (ez is már milyen), kerestek aznapra szállodát a Pestiek. A Hyde Park közelében, fasza helyen, mindenki fel volt villanyozva, véégre iggggazi szálloda, aaaah! Hát, mit mondjak: a helyet indiaiak üzemeltették, beléptél már megcsapott valami bűz, a folyosók inkább alagsorra hasonlítottak, mint szállodára. A szobám ajtaja valami egy rétegű pozdorja volt, és kilincs nem, ellenben olyan félkör alakú alumínium foggantyú volt rajta, mint budi vagy gang ajtókon szokás itthon :) Becsuktad belűlről, látszott a folyosó világítása a keret mentén. A szoba is nagyon gáz volt, a fürdőben a kád retkes, pergett bele a vakolat. Ágynemű koszos, konnektor kibukva a falból, a kilátás meg mintha egy üzem udvarára lett volna, kopott, kurva nagy falak, gőzölgő csövek, ami kell. Gyorsan be is húztam -a szintén retkes- függönyt, mert tiszta depressziós lettem a látványtól :) A "csillár" meg 1 db körte volt, egy nagyon igénytelen, kartonpapír búrában. Mit százszor, ezerszer különb volt a diákszálló, többiek is sírták vissza.
Aznap este még elmentünk még pubokba néhány konduktorral, az jó volt. Voltak ott jó fejek is, sőt, ők voltak többen, mindenesetre furcsa volt nekem annyi nő kollega, ment a pletyiii, szurka-piszka, stb :)
Összeségében élveztem az utat, szegényebb lennék, ha nem mentem volna.
Alapvetően a Petőben kis korom óta mindenki odáig volt- gimi, nyelv vizsga, érettségi. Nekem ez - amellet, hogy nagyon jól esett - mindig picit fura is volt, hisz én csak csináltam, amit úgy gondoltam, hogy kell.
Ha jött egy külföldi diákcsoport -mert a Pető egy konduktor főiskola is- álltalában engem hívtak fel, és mindenki hüledezett, hogy 16-17 évesen angolul társalgok velük. Élveztem - hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem -de így ez nekem nem tűnt valami extra dolognak. Érettségi után volt részükről egy ötlet, hogy írjak könyvet az életemről, röhögtem nagyot, hisz éltem a tinik megszokott életét, semmi extra. Persze lehet, hogy kívülről ez valami hiper-szuper-extrém teljesítménynek tűnhet, de így belülről nem.. :) Utólag persze más, de erről már írtam.
Lényeg az, hogy az Igazgatónő is szeretett volna beszélni velem, lementem hozzá, elcsevegtünk erről-arról (előtte én nem ismertem). Mondtam, hogy állást keresek, ő meg hogy az informatika épp programozót keres - fel is vettek aztán -, meg hogy fél év múlva, ősszel lesz Londonban egy Nemzetközi Pető Konduktív Konferencia, van-e kedvem menni. Hát mondom persze - bár ugye ez konduktoroknak szakmai konf, én meg a tárgy vagyok - Elő kéne adnom kb 15 percben az életemről, az úgy 3 gépelt oldal nem gond? Mondom nem :) Sosem adtam elő (azóta sem), de mondom valahogy megoldom, Anglia az csak Anglia.
Megírtam a kis irományom, mondák hogy gyakoroljam, mert a 15 percbe bele kell férjek, ami a beszédemet tekintve nem kis kihívás. A kezdeti három oldalból lett kettő, majd másfél, de végülis megszültem az anyagot, ami felolvasva belefért az időbe.
Eljött a nap, repülünk! Én előtte még nem repültem (Londonban akkor már jártam busszal, szóval a nevezetességek megvoltak). Tudtam, hogy izgi lesz, azt mondjuk nem, hogy ennyire: az időpont 2001.09.12. kora reggel, a new yorki terrortámadások másnapján. Volt, aki le is mondta emiatt. Én nem izgultam -elég kevés esélyt adtam neki, hogy valaki majd pont a BP-London járatot pécézi ki.
Mindegy, négy órával előtte ki kellett menni a reptérre, az utazó közönség ott tolongott a terminál előtt - nem lehetett bemenni az épületbe sem -, kordon sehol, mindenki állt, ahol tudott, persze aki órákkal később jött, előrefurakodott, ami nem segített a közhangulaton stb. Körülberül egy órával a járatunk tervezett indulása után bentről kiabáltak, hogy a Petős utasok mostmár menjenek, mert indulna a gép. Na, csomagokkal átverekedtük magunkat az anyázó tömegen "mit képzelnek, kik maguk?!", aztán végre repültünk. Maga az út nem volt különösen izgalmas - a tériszonyom nem jön elő repülőn, légőrvényektől nem félek-, inkább a kollegák párbeszédein borultam "Ő elő sem ad! Miért jön ki egyáltalán? Ki intézte ezt?....Másnap találkoznak az illetővel reggel: "Jaj, szia-szia, hogy érzed magad?' Ááááh, az ilyeneket én úgy nem bírom...
Például volt egy nő - még nekem is nevelőm volt hat éves koromban - szigorú, kemény, de jó fej, alapvetően szerettük. Ő is jött konfra, naná, egy elismert szaktekintély. Amikor egyetem végeztével megjelentem a Petőben, nagyon megörült, eldiskurálgattaunk a múltrólt, ahogy azt kell ilyenkor. Aztán valami történt: én nem tudom, hogy mert felvettek-e, vagy mert kiutaztam velük konferencára és ő ezt rosszalta, vagy netán mást akart kivinni -gőzöm sincs- da attól kezdve a köszönésemet se fogadta. Se az úton, se az azt követő 3 évben, amíg ott dolgoztam távmunkában és kb havonta jártam be. Valószínű nem is tudom már meg, mi baja lett velem, mindegy. Furák néha az emberek, furák...
Odaértünk, a londoni reptéren is volt készültség ezerrel, de volt kordon is, kb fél óra alatt megvolt az egész ellenörzés-. Ok, kifele egyszerűbb, de ég és föld volt a két reptér reagálása a helyzetre. Három nappal utána a visszaútnál a becsekkolás is zökkenőmentesen ment, Ferihegyen is javúlt a helyzet, de még ott volt a káosz is.
Megérkeztünk a konf helyszínére, volt egy kis állófogadás szerű, utána mentünk a szállásra, ami teljesen kultúrált, diákszáló volt, külön szoba-tusoló minden embernek. Nekem ez új volt -persze azóta alap, Linzben is ilyen a Julius Raab koli, ahol meg szoktunk szállni ha megyünk a GeoGebrához. A többiek nem voltak elragadtatva - de némi joggal, hisz amikor Pessten van ez a konferencia, az Intézet elég jó szállodákba szokott foglalni a külföldi vendégeknek, ahhoz képest tényleg puritán volt.
Másnap voltak az előadások, a nyitóelőadást egy magyar neorológus prof tartotta, már sajnos nem emlékszem a nevére, meg az előadásra se, csak annyira, hogy nagyon jó, közérthető volt, még nekem, laikusnak is :)
Utána jöttek a paralell szekciók - konduktív szakmai előadások, beleékelve az enyém is, illetve volt még egy angol sérült srác, de pont velem párhuzamosan. Nem is emlékszem a saját előadásomra - akkor biztos nem volt gáz - de arra igen, hogy a fent leírt konduktirnő végig a mi szekciónkban volt - kivéve, amikor én jöttem, mert akkor ketten átmentek a másik terembe, majd amikor végeztem, visszajöttek :) Nem volt szar picit sem, áá....
Másnap is voltak előadások, de mondták is hogy nyugodtan hagyjam ki, hisz számomra nem érdekes, menjek várost nézni. Hááát, egyedül nem sok kedvem volt - megmondom őszintén -, de mondták, hogy fogjak össze egy konduktor hallgató lánnyal - akinek szintén nem volt már dolga a konfon. De csajszikám nem nagyon lelkesedett az ötletért, hebegett-habogott, hogy hát ő ide megy oda megy, és bocs de nem jó ötlet, stb stb. Pont úgy, mint ha egy rá nyomuló fickót akarna leszereli...Jól van, anyám, akkor hagyjuk :)) Bár nem zavartam volna ki éjjel a szobámból, az tény, de nem volt ilyen szándékom, tényleg. Este elment bulizni a kint élő haverjaival - "bocs má, h nem hívlak de ez az amaz..." Bakker, te haverjaid, miért kéne hívnod, nem is értettem a magyarázkodást...Röhelyes volt.
Szóval sétáltam picit ott a környéken, volt ott egy kis park, kis műpatakkal, pár paddal meg 5-6 hangszóró installációval, amiből mindenféle zörej, röhögés, párbeszédek hallatszottak, térben. Érdekes volt, de nem tudtam hova rakni. Napoztam még picit, azt visszasétáltam.
Másnap indultunk haza, de konf végeztével nem maradhattunk a szállón (ez is már milyen), kerestek aznapra szállodát a Pestiek. A Hyde Park közelében, fasza helyen, mindenki fel volt villanyozva, véégre iggggazi szálloda, aaaah! Hát, mit mondjak: a helyet indiaiak üzemeltették, beléptél már megcsapott valami bűz, a folyosók inkább alagsorra hasonlítottak, mint szállodára. A szobám ajtaja valami egy rétegű pozdorja volt, és kilincs nem, ellenben olyan félkör alakú alumínium foggantyú volt rajta, mint budi vagy gang ajtókon szokás itthon :) Becsuktad belűlről, látszott a folyosó világítása a keret mentén. A szoba is nagyon gáz volt, a fürdőben a kád retkes, pergett bele a vakolat. Ágynemű koszos, konnektor kibukva a falból, a kilátás meg mintha egy üzem udvarára lett volna, kopott, kurva nagy falak, gőzölgő csövek, ami kell. Gyorsan be is húztam -a szintén retkes- függönyt, mert tiszta depressziós lettem a látványtól :) A "csillár" meg 1 db körte volt, egy nagyon igénytelen, kartonpapír búrában. Mit százszor, ezerszer különb volt a diákszálló, többiek is sírták vissza.
Aznap este még elmentünk még pubokba néhány konduktorral, az jó volt. Voltak ott jó fejek is, sőt, ők voltak többen, mindenesetre furcsa volt nekem annyi nő kollega, ment a pletyiii, szurka-piszka, stb :)
Összeségében élveztem az utat, szegényebb lennék, ha nem mentem volna.
2016. március 12., szombat
Tricikli
Mert volt nekem olyan is. Illetve nem is a sajátom volt, csak kölcsön kaptam, két modellt is, de ezt később...
Egy fogyatékos rendezvényen láttam meg és szerettem bele. Biciklizni nem tudtam megtanulni -túlzottan nem erőltettem mondjuk -, de mindig is vonzott a dolog.
Volt a rendezvényen pár, mindenféle kivitelben, az épp hogy háromkerekűre átszerelt, gagyi campingtől az egészen profi, masszív gépekig minden. Versenyezni vitték őket, de naná, hogy kipróbáltam! Jó nagy tábor területén volt a rendezvény, lehetett tekerni ezerrel :) Na jó, óvatos duhaj voltam, mit tudtam én, mikor borulok, meg hogy tudok megállni, de nagyon tetszett a dolog.
Ezeknek mind a három kereke ugyanolyan nagy, bicikli kormányuk van, pedál, kézifék, kontra, minden.
Azért írom ezt le, mert volt ott egy másik fajta cucc, a handicycle, amibe bele kell ülni, és kézzel kell hajtani - direkt alsó végtag sérülteknek, de az nem érdekelt, illetve egy verseny erejéig kipróbáltam, de nem győzött meg. Baromi nehéz hajtani, utolsó is lettem, már rég lefújták volna a futamot, ha nem bénázok ott a vége után fél hosszal totál leizzadva :)
Na nem mintha triciklivel versenyeket nyertem volna - tán egyszer, max kétszer indultam, mindig enyém volt a biztos utolsó hely, de nem is annyira izgatott, én hajtani akartam, saját tempómban, stressz nélkül, csak úgy...
Megbeszéltem az egyesülettel, hogy ad egyet kölcsön (80-100e körül vannak ezek újonnan, és még ez az alja), nagyon nagy élmény volt! Akkor még volt egy jó nagy telephely, ahol szüleim dolgoztak - én már úgy 25 lehettem, tehát nem gyerek - egy jó nagy, betonozott udvarral. Elejében csak ott róttam a köröket, de azt elég sokáig képes voltam csinálni.
Az első tricikli, amit kaptam, egy hagyományos camping bicikliből átalakított cucc volt. Jó volt az, csak könnyen borult kanyarban :) Ráadásul a pedáljain volt kantár, udvaron nem volt azzal gond, csak mikor már elkezdtem utcán is járni és felbillentem, dőltem is elfele, hisz nem bírtam kikapni a lábam. Utána le is szereltük róla gyorsan :)
A telep kb 10 percre volt gyalog a lakásunktól és egy darabig volt is bicikli út. szóval egy idő után elhatároztam, hogy triciklivel fogok kijárni.
Picit merész volt az ötlet, mert nekem a reakció időm rettentő nagy, ráadásul be is pánikolok, ha valami váratlan történik, nem bírom lereagálni. Autót vetetni ezért is nem tanultam meg, körzeti orvos erősen lebeszélt róla, saját érdekemben. Triciklivel se sokkal jobb a helyzet, bármikor kijöhet eléd egy kocsi vagy mit tudom én.
De végül is volt bicikli út, úttestre nem mentem, csak ha átkeltem, járdán nyomtam -gondolom örültek- de leszartam.
Aztán kaptam egy jóval stabilabb gépet, nagyobb kerekekkel, váltóval, stb, annak szedhettem alá,
nem borult. Azzal már picit bátrabban mentem el a városba másfele is, aki Szegeden ismerős, annak mondom, hogy Dóm tér-Oskola u. - Stefánia vagy ki a Ligetbe Újszegedre, sőt, egyszer még a SZVSE-be is kimentem aikidora, végig a Kossuth Lajoson. Persze ott is van bicikli út, de ezek általában enyhén szólva nem tükör simák, és három kereket jobban megdob, mint kettőt, de ez még nem is volt baj. Akkor gondolkoztam el, hogy kell-e nekem tricajjal a városban járni, amikor a Múzeum felől jöttem át, keresztezve a hidat, és az régi Égő Arany magasságában egy cseppet felgyorsultam, és majdnem kisodródtam az úttestre. Ugye pánik, alig találtam meg a féket, kicsit megbillentem, de végül is nem takartam el, sikerült a másik oldal irányába korrigálni. Szerencsére nem jött mögöttem senki. A SZVSE túra se volt egyszerű, bár ott nem történt semmi - de onnantól tudom értékelni, hogy van villamos :)
Az egésznek úgy lett vége, hogy visszakérték verseny erejéig a tricajt és - én hülye - nem mentem érte azonnal, csak hetek múlva vagy tán egy hónap is volt tán, de akkor már ott találtam szétszerelve a szín alatt :) Picit szarul esett, pedig hát az övék volt végül is, nem az enyém.
Pár éve gondolkodtam, hogy összerakatok valami fasza kis gépet magamnak, keret is van rá, szerviz is aki megcsinálná, de áááááá...A villamos kevésbé rizikós :)
Egy fogyatékos rendezvényen láttam meg és szerettem bele. Biciklizni nem tudtam megtanulni -túlzottan nem erőltettem mondjuk -, de mindig is vonzott a dolog.
Volt a rendezvényen pár, mindenféle kivitelben, az épp hogy háromkerekűre átszerelt, gagyi campingtől az egészen profi, masszív gépekig minden. Versenyezni vitték őket, de naná, hogy kipróbáltam! Jó nagy tábor területén volt a rendezvény, lehetett tekerni ezerrel :) Na jó, óvatos duhaj voltam, mit tudtam én, mikor borulok, meg hogy tudok megállni, de nagyon tetszett a dolog.
Ezeknek mind a három kereke ugyanolyan nagy, bicikli kormányuk van, pedál, kézifék, kontra, minden.
Azért írom ezt le, mert volt ott egy másik fajta cucc, a handicycle, amibe bele kell ülni, és kézzel kell hajtani - direkt alsó végtag sérülteknek, de az nem érdekelt, illetve egy verseny erejéig kipróbáltam, de nem győzött meg. Baromi nehéz hajtani, utolsó is lettem, már rég lefújták volna a futamot, ha nem bénázok ott a vége után fél hosszal totál leizzadva :)
Na nem mintha triciklivel versenyeket nyertem volna - tán egyszer, max kétszer indultam, mindig enyém volt a biztos utolsó hely, de nem is annyira izgatott, én hajtani akartam, saját tempómban, stressz nélkül, csak úgy...
Megbeszéltem az egyesülettel, hogy ad egyet kölcsön (80-100e körül vannak ezek újonnan, és még ez az alja), nagyon nagy élmény volt! Akkor még volt egy jó nagy telephely, ahol szüleim dolgoztak - én már úgy 25 lehettem, tehát nem gyerek - egy jó nagy, betonozott udvarral. Elejében csak ott róttam a köröket, de azt elég sokáig képes voltam csinálni.
Az első tricikli, amit kaptam, egy hagyományos camping bicikliből átalakított cucc volt. Jó volt az, csak könnyen borult kanyarban :) Ráadásul a pedáljain volt kantár, udvaron nem volt azzal gond, csak mikor már elkezdtem utcán is járni és felbillentem, dőltem is elfele, hisz nem bírtam kikapni a lábam. Utána le is szereltük róla gyorsan :)
A telep kb 10 percre volt gyalog a lakásunktól és egy darabig volt is bicikli út. szóval egy idő után elhatároztam, hogy triciklivel fogok kijárni.
Picit merész volt az ötlet, mert nekem a reakció időm rettentő nagy, ráadásul be is pánikolok, ha valami váratlan történik, nem bírom lereagálni. Autót vetetni ezért is nem tanultam meg, körzeti orvos erősen lebeszélt róla, saját érdekemben. Triciklivel se sokkal jobb a helyzet, bármikor kijöhet eléd egy kocsi vagy mit tudom én.
De végül is volt bicikli út, úttestre nem mentem, csak ha átkeltem, járdán nyomtam -gondolom örültek- de leszartam.
Aztán kaptam egy jóval stabilabb gépet, nagyobb kerekekkel, váltóval, stb, annak szedhettem alá,
nem borult. Azzal már picit bátrabban mentem el a városba másfele is, aki Szegeden ismerős, annak mondom, hogy Dóm tér-Oskola u. - Stefánia vagy ki a Ligetbe Újszegedre, sőt, egyszer még a SZVSE-be is kimentem aikidora, végig a Kossuth Lajoson. Persze ott is van bicikli út, de ezek általában enyhén szólva nem tükör simák, és három kereket jobban megdob, mint kettőt, de ez még nem is volt baj. Akkor gondolkoztam el, hogy kell-e nekem tricajjal a városban járni, amikor a Múzeum felől jöttem át, keresztezve a hidat, és az régi Égő Arany magasságában egy cseppet felgyorsultam, és majdnem kisodródtam az úttestre. Ugye pánik, alig találtam meg a féket, kicsit megbillentem, de végül is nem takartam el, sikerült a másik oldal irányába korrigálni. Szerencsére nem jött mögöttem senki. A SZVSE túra se volt egyszerű, bár ott nem történt semmi - de onnantól tudom értékelni, hogy van villamos :)
Az egésznek úgy lett vége, hogy visszakérték verseny erejéig a tricajt és - én hülye - nem mentem érte azonnal, csak hetek múlva vagy tán egy hónap is volt tán, de akkor már ott találtam szétszerelve a szín alatt :) Picit szarul esett, pedig hát az övék volt végül is, nem az enyém.
Pár éve gondolkodtam, hogy összerakatok valami fasza kis gépet magamnak, keret is van rá, szerviz is aki megcsinálná, de áááááá...A villamos kevésbé rizikós :)
2016. január 10., vasárnap
Kedvenc Zenék: Külföldi Rock 1.
Na akkor külföldi rock. Egy posztot akartam írni ebből is de annyi együttes van, hogy lesz pár :)
Gyerekkoromban (89 előtt) nem túl sok külföldi rock lemezt hallgattam - nem is nagyon lehetett hozzájutni, illetve volt Szegeden is 1-2 bolt, ahol igen, de méreg drágán (viszont másoltak kazettára)
A rádióból jött a mainstream, Madonna, Kyle Minogue, Rick Aesly stb, persze vettem őket kazettára de úgy igazából nem kötött le sosem. Aztán - én már nem emlékszem, milyen indíttatásból - de elkezdtem rappet hallgatni. Szabadkán vettünk egy Run DMC lemezt, azt nagyon szerettem (gimiben kölcsönadtam, és lába kelt), aztán jött a másik nagy kedvenc, a Beastie Boys, azt is sokat hallgattam, Public Enemy, De La Soul stb. Ezek tulajdonképp még ma is vállalható cuccok, sőt, a Beastie Boys utána el is kezdett hangszeres zenét tolni, ki is jött egy instrumentális lemezük.
Akkor még azt hittem, hogy minden rap számnak nagyon erős, világmegváltó szövege van, és nagyon felemelőnek éreztem, hogy én ilyet hallgatok! Aztán megtanultam angolul :D
Ez a rap őrület úgy 14-15 éves koromig tartott, akkor jöttek be olyan zenék, ami hasonlított a rapre de mégis nagyon fasza zene volt alatta: Run DMC & Aerosmith, Public Enemy & Anthrax, Chubby Checker & Fat Boys stb.
De volt hasonló teljesen önálló együttesektől is, pl Faith No More - Epic, vagy amit Hobó játszott le a Petőfin -akkoriban volt műsora '89 tájt-, bizonyos Red Hot Chili Peppers-től a Mother's Milk albumról egy számot. Nagy kedvenc lett ez az album is
meg az előző kettő is, ami még sokkal jobban funk, a The Uplift Mofo Party Plan és a Freaky Styley. Hihetetlen jó mindkettő (Flea meg egy állat :)). Előtte is van mégegy lemez, a debüt, de az szerintem nagyon gyenge, kb egyszer sikerült végighallgatnom. Amivel aztán betörtek, az a Blood, Sugar, Sex, Magic, már rockosabb, de eléggé ott van. A One Hot Minute már kimondottan rock lemez a Jane's Addiction gitárosával, de nagyon állat. Utána lévő lemezeken van pár szám, ami bejön, Can't Stop, By the Way stb, de összességében már egy mainstream RHCP, ami végtelenül profi - koncerteken pl úgy játszák a régi számokat, mint az atom- de én nem ezt szerettem meg. A Stadium Arcadium pl sokakkal ellentétben szerintem nem egy rossz lemez -bár van pár vállalhatatlan szám azért. Viszont a legutóbbi I'm With You-ról én egyetlen számot se találtam, ami testszene, sőt, idegesít. Azt hiszem, erre mondják, hogy fos :)
Gimiben keztem megismerni a keményebb zenékkel, pl a- Metallica, akkor jött ki a Black Album, az Enter Sandman nagyon tetszett, a Nothing Else Matters-t viszont eléggé úntam.
A metált igazán mégis a Panterával szerettem meg, méghozzá ezzel a lemezzel:
Iszonyú sodrása van, bluesos gitár, a dob, minden egyben van. Az összes szám frankó. Többi lemezük is jó, de nekem ez az etalon, ezt ronggyá hallgattam (szó szerint, még kazettán).
A Seattle vonal is bejött eleinte, Nirvana, Pearl Jam de ráúntam hamar. Akiket elkeztem újra hallgatni, azok az Alice In Chains. Az tökös kis zene :)
Aztán persze Faith No More, akkoriban az Angel Dust volt az aktuális lemezük:
18 éves koromban egy jóideig hanyagoltam a rockzenét, jazz fele fordultam illetve Zappát nyomtam intravénásan, de a jazz és az Öreg is megér egy külön posztot, mert ott azért van pár dolog.
Harminc-harmincöt éves koromban keztem el megint komolyabban rockzenét hallgatni - baráti társaság, ja - akkor fedeztem fel, hogy Mike Pattonnak, a Faith No More énekesének mennyi sok side projektje van, ami nekem sokkal jobban bejön, mint maga a FNM. Itt van mindjárt a középsulis zenekara, a Mr. Bungle. Jazz-Funk-Metal abszurd, baromi jó zenészekkel (ment is a vita, hogy tán a RHCP őket másolta le, de tök lényegtelen). Van pár album és mind más. Tán a legnépszerűbb az azonos című album:
Vagy a sokkal avangárdabb Disco Volante, nem egy easy listening, de nagy élmény.
Van még egy lemez, a California, amiről fanok csináltak egy zseniális videót:
Az úriembernek még rengeteg együttese, projektje van, az egyik legdúrvább a Fantömas, ami egy supergroup, Mr Bungle(bass, ének)-Slayer(dob)-Melvins(gitár), minden lemezük más nekik is, még az elsőre legemészthetőbb, a Director's Cut, amin filmzenék feldolgozásai szerepelnek:
de én nagyon szeretem a Suspended Animation-t és a Fantômas-t is.
Volt egy kicsit könnyedebb projektje is, hiphoppos beütésekkel, a Peeping Tom, egy lemez jött ki azonos címmel. Maga a lemez unalmas, nem is azt linkelem be, de rengeteg élő felvétel van, amin játszák, és úgy nagyon jó. Dub Trio szolgáltatja az alapot, beatboxosok, djk, cool stuff:
Maga a Dub Trio is állatt cucc:
Másik, picit rockosabb projektje a Tomahawk. Velül kijött négy album is, itt is mind más, nekem kedvencem az azonos című:
Csinált egy baromi jó lemezt a Dilinger Escape Plan-nal is (akik önmagukban is zsenik):
Még számos Mike Patton projekt van, hihetetlen kreatív a csávó, John Zornnal is dolgozott, vagy ott van a Mondo Cane, ami egy teljesen más jellegű cucc, a Metropoliten Orchestraval.
Tuti kihagytam valamit, ezer dolgot csinált még, de nekem ezek "vannak meg" :)
Gyerekkoromban (89 előtt) nem túl sok külföldi rock lemezt hallgattam - nem is nagyon lehetett hozzájutni, illetve volt Szegeden is 1-2 bolt, ahol igen, de méreg drágán (viszont másoltak kazettára)
A rádióból jött a mainstream, Madonna, Kyle Minogue, Rick Aesly stb, persze vettem őket kazettára de úgy igazából nem kötött le sosem. Aztán - én már nem emlékszem, milyen indíttatásból - de elkezdtem rappet hallgatni. Szabadkán vettünk egy Run DMC lemezt, azt nagyon szerettem (gimiben kölcsönadtam, és lába kelt), aztán jött a másik nagy kedvenc, a Beastie Boys, azt is sokat hallgattam, Public Enemy, De La Soul stb. Ezek tulajdonképp még ma is vállalható cuccok, sőt, a Beastie Boys utána el is kezdett hangszeres zenét tolni, ki is jött egy instrumentális lemezük.
Akkor még azt hittem, hogy minden rap számnak nagyon erős, világmegváltó szövege van, és nagyon felemelőnek éreztem, hogy én ilyet hallgatok! Aztán megtanultam angolul :D
Ez a rap őrület úgy 14-15 éves koromig tartott, akkor jöttek be olyan zenék, ami hasonlított a rapre de mégis nagyon fasza zene volt alatta: Run DMC & Aerosmith, Public Enemy & Anthrax, Chubby Checker & Fat Boys stb.
De volt hasonló teljesen önálló együttesektől is, pl Faith No More - Epic, vagy amit Hobó játszott le a Petőfin -akkoriban volt műsora '89 tájt-, bizonyos Red Hot Chili Peppers-től a Mother's Milk albumról egy számot. Nagy kedvenc lett ez az album is
Gimiben keztem megismerni a keményebb zenékkel, pl a- Metallica, akkor jött ki a Black Album, az Enter Sandman nagyon tetszett, a Nothing Else Matters-t viszont eléggé úntam.
A metált igazán mégis a Panterával szerettem meg, méghozzá ezzel a lemezzel:
A Seattle vonal is bejött eleinte, Nirvana, Pearl Jam de ráúntam hamar. Akiket elkeztem újra hallgatni, azok az Alice In Chains. Az tökös kis zene :)
Aztán persze Faith No More, akkoriban az Angel Dust volt az aktuális lemezük:
18 éves koromban egy jóideig hanyagoltam a rockzenét, jazz fele fordultam illetve Zappát nyomtam intravénásan, de a jazz és az Öreg is megér egy külön posztot, mert ott azért van pár dolog.
Harminc-harmincöt éves koromban keztem el megint komolyabban rockzenét hallgatni - baráti társaság, ja - akkor fedeztem fel, hogy Mike Pattonnak, a Faith No More énekesének mennyi sok side projektje van, ami nekem sokkal jobban bejön, mint maga a FNM. Itt van mindjárt a középsulis zenekara, a Mr. Bungle. Jazz-Funk-Metal abszurd, baromi jó zenészekkel (ment is a vita, hogy tán a RHCP őket másolta le, de tök lényegtelen). Van pár album és mind más. Tán a legnépszerűbb az azonos című album:
Vagy a sokkal avangárdabb Disco Volante, nem egy easy listening, de nagy élmény.
Volt egy kicsit könnyedebb projektje is, hiphoppos beütésekkel, a Peeping Tom, egy lemez jött ki azonos címmel. Maga a lemez unalmas, nem is azt linkelem be, de rengeteg élő felvétel van, amin játszák, és úgy nagyon jó. Dub Trio szolgáltatja az alapot, beatboxosok, djk, cool stuff:
Másik, picit rockosabb projektje a Tomahawk. Velül kijött négy album is, itt is mind más, nekem kedvencem az azonos című:
Még számos Mike Patton projekt van, hihetetlen kreatív a csávó, John Zornnal is dolgozott, vagy ott van a Mondo Cane, ami egy teljesen más jellegű cucc, a Metropoliten Orchestraval.
Tuti kihagytam valamit, ezer dolgot csinált még, de nekem ezek "vannak meg" :)
2016. január 6., szerda
Lourdes
Történt egyszer, még gimiben, úgy '92 körül, hogy csöngettek. Az ajtóban állt egy katolikus pap és egy orvos, és mondták, hogy ők a Máltai Szeretetszolgálattól vannak, és zarándok utat szerveznek sérülteknek a franciaországi Lourdes-ba, ahol egy kislánynak megjelent Szűz Mária, és azóta csodálatos gyógyulások helyszine. Van-e kedvem menni? Hát mondom, utazni persze, hogy van kedvem, egyetlen aprócska gond van, hogy nem vagyok vallásos, sőt, megkeresztelkedve sem vagyok. Az nem baj! Nem? Nem! Akkor megyek!
Az atya egy 30 körüli fazon volt, tök laza, fiatalos fazon volt, jó humorral, szerették is a fiatalok - el is rakták innen aztán hamar a felebaráti féltékenység nevében.
Kb egy hónap lehetett az útig, addig jártam hozzájuk misére (mé'ne, úgysem voltam még), tényleg volt benne valami megnyugtató, találkoztam a többi utitárssal, dumálgattunk, jó volt az.
Aztán vonattal mentünk Pestről 12-16 óra út már nem emlékszem. A többi máltai segítő közt volt pár igen szép, fiatal nő - ami beindítja egy kamasz fantáziáját (is) - de hát már férjezettek, satöbbi :)
Pár idősebb fazon is jött velünk a Máltai lovagrendből, tök kedvesek, minden, egyik segítő mondta áhitattal, hogy xy palástján a sok minta azt jelenti, hogy 6 vagy hány generáción át minden őse nemesi családból származik. Itt picit felment a pumpa, majdnem leugattam a csávót hogy anyai nagymamám meg uradalmi cseléd volt, 9 évesen már 5 szobát takarított, akkor most mi a fasz van?!
De végülis maga a fószer szerény, jó fej volt, de mindig akad pár ilyen talpnyaló is, aki erre felhívja a figyelmed, hogy tudd, hol a helyed :)
Kiértünk, egy apartmanban laktunk, maga a zarándok hely 3-400 méterre lehetett, egy hatalmas park, körülötte millióegy árussal, bazárral. Persze mind kegytárgyat árult. Voltunk egy Szűz Mária műhelyben is: beléptél. ott voltak csupasz gipszből a Mária fejek, pici, nagy, legnagyobb, ahogy mentél egy szobát, felkerült rájuk félig a "smink", majd a következő szobában a glória is. Abból is volt több, arany drót, réz drót, és aminek máig a hatása alatt vagyok, karácsonyfa izzókból készült is! :) Láttam én már giccset, jártam már kirakodó vásárban, de ennyire töményen ritkán szembesültem vele. Persze ahogy elhagytad a műhelyt, ezeket meg is lehetett venni, nem is egy helyen, szerintem az egész bazárt innen terítették. De a kedvencem az mégiscsak a "kacsintgatós Jézus". Nem tudom, hogy hívják azokat a képeket vagy a technikát, ami gyerekkoromban volt divat, hogy mást látsz a képen, ha jobbról vagy balról nézed, de ilyenből volt egy Jézus a kereszten, jobbról nyitva volt a szeme, balról csukva! Ott hugyoztam be a röhögéstől (majdnem)! Van ember, akinek ez dísziti a falát? Nyilván van :)) Szóval egy komplett iparág épült szerencsétlen kislány látomása köré. Pár éve láttam a hírekben, hogy az egészet elvitte egy hatalmas árvíz/felhőszakadás. Ha mégis létezik, van az Öregnek humora :)))
Maga a park hatalmas volt (vagy így emlékszek), központban a barlanggal, ahol az esemény történt annó. Kis sziklafal, kis forrás, mankók eldobva, felfüggesztve, amik már nem kellettek a csodákból
kifolyólag, mindenkit eltoltak, megérinthette a falat, és vagy a két lábán távozott, vagy nem :)
Speciál én símán megtehettem volna, hogy "gyógyultan" felállok a tolókocsimból, ugyanis a következő történt:
Minden reggel misére mentünk a parkba, volt egy kis hagyományos templom is, de volt egy hangár szerű nagy beton bunker is a föld alatt, nagyon sok ember elfért kerekesszékkel is. Mi ide jártunk reggelente, a Máltai segítők toltak át minket. A többieket tényleg kellett, de engem is tolni akartak. Mondom kösz, nem, ez nekem nem táv. De, ne törődjek semmivel üljek be, majd tol - jó fej fazon volt amúgy. De hát én kényelmesen átsétálok. -Ugyan, így nem kényelmesebb? - Ja, de, jó, és beültem végül. Jókat vigyorogtam, amikor mondták, hogy abban a hodályban is mise alatt már nagyon sok csoda történt, felálltak a székből sérültek, és több, helyszínen levő orvos is igazolt, hogy tényleg gyógyultak. Hát ezt én is eljátszhattam volna símán, de nem tettem :)) Viszont ettem ostyát! Elég nagy szemtelenség egy pogány részéről, nem is akartam én (ja, akkor még pici esély volt rá h megtérek, de erről letettem hamar, látva a képmutatást azóta is), szóval éreztem én, hogy ez necces, de ugye beteg emberekről lévén szó nem ők járultak a pap elé, hanem a pap járt körbe. Sőt, több pap hisz sok ember volt. Most rázzam a fejem h kösz, nem? :) Ok, mostani ésszel meg lehetett volna azt diszkréten oldani, de hát én bevettem az ostyát.
Bár mondták hogy ne nagyon, mégis sikerült heves és elég ingerült világnézeti vitát folytatnom az egyik sérülttel, ő ministráns volt azt hiszem és jócskán bigott, én meg csak szimplán hülye :) Már a többi Máltai nyugtatott. nagyon higgadtan hogy jól van, hagyjátok már, fontos most ez? Nyugiiii...Végülis nem volt ez akkora gáz, de nem lettünk a csávóval haverok.
Hazajöttünk, van az útról egy baromi hosszú és unalmas videóm (még VHS), pársszor még összejártunk aztán valaki konkrétan rákérdezett h - Te vallásos vagy? - Nem. Azóta nem nagyon kerestek és a helyzet sem változott :) De egy élmény volt az kétségtelen!
Az atya egy 30 körüli fazon volt, tök laza, fiatalos fazon volt, jó humorral, szerették is a fiatalok - el is rakták innen aztán hamar a felebaráti féltékenység nevében.
Kb egy hónap lehetett az útig, addig jártam hozzájuk misére (mé'ne, úgysem voltam még), tényleg volt benne valami megnyugtató, találkoztam a többi utitárssal, dumálgattunk, jó volt az.
Aztán vonattal mentünk Pestről 12-16 óra út már nem emlékszem. A többi máltai segítő közt volt pár igen szép, fiatal nő - ami beindítja egy kamasz fantáziáját (is) - de hát már férjezettek, satöbbi :)
Pár idősebb fazon is jött velünk a Máltai lovagrendből, tök kedvesek, minden, egyik segítő mondta áhitattal, hogy xy palástján a sok minta azt jelenti, hogy 6 vagy hány generáción át minden őse nemesi családból származik. Itt picit felment a pumpa, majdnem leugattam a csávót hogy anyai nagymamám meg uradalmi cseléd volt, 9 évesen már 5 szobát takarított, akkor most mi a fasz van?!
De végülis maga a fószer szerény, jó fej volt, de mindig akad pár ilyen talpnyaló is, aki erre felhívja a figyelmed, hogy tudd, hol a helyed :)
Kiértünk, egy apartmanban laktunk, maga a zarándok hely 3-400 méterre lehetett, egy hatalmas park, körülötte millióegy árussal, bazárral. Persze mind kegytárgyat árult. Voltunk egy Szűz Mária műhelyben is: beléptél. ott voltak csupasz gipszből a Mária fejek, pici, nagy, legnagyobb, ahogy mentél egy szobát, felkerült rájuk félig a "smink", majd a következő szobában a glória is. Abból is volt több, arany drót, réz drót, és aminek máig a hatása alatt vagyok, karácsonyfa izzókból készült is! :) Láttam én már giccset, jártam már kirakodó vásárban, de ennyire töményen ritkán szembesültem vele. Persze ahogy elhagytad a műhelyt, ezeket meg is lehetett venni, nem is egy helyen, szerintem az egész bazárt innen terítették. De a kedvencem az mégiscsak a "kacsintgatós Jézus". Nem tudom, hogy hívják azokat a képeket vagy a technikát, ami gyerekkoromban volt divat, hogy mást látsz a képen, ha jobbról vagy balról nézed, de ilyenből volt egy Jézus a kereszten, jobbról nyitva volt a szeme, balról csukva! Ott hugyoztam be a röhögéstől (majdnem)! Van ember, akinek ez dísziti a falát? Nyilván van :)) Szóval egy komplett iparág épült szerencsétlen kislány látomása köré. Pár éve láttam a hírekben, hogy az egészet elvitte egy hatalmas árvíz/felhőszakadás. Ha mégis létezik, van az Öregnek humora :)))
Maga a park hatalmas volt (vagy így emlékszek), központban a barlanggal, ahol az esemény történt annó. Kis sziklafal, kis forrás, mankók eldobva, felfüggesztve, amik már nem kellettek a csodákból
kifolyólag, mindenkit eltoltak, megérinthette a falat, és vagy a két lábán távozott, vagy nem :)
Speciál én símán megtehettem volna, hogy "gyógyultan" felállok a tolókocsimból, ugyanis a következő történt:
Minden reggel misére mentünk a parkba, volt egy kis hagyományos templom is, de volt egy hangár szerű nagy beton bunker is a föld alatt, nagyon sok ember elfért kerekesszékkel is. Mi ide jártunk reggelente, a Máltai segítők toltak át minket. A többieket tényleg kellett, de engem is tolni akartak. Mondom kösz, nem, ez nekem nem táv. De, ne törődjek semmivel üljek be, majd tol - jó fej fazon volt amúgy. De hát én kényelmesen átsétálok. -Ugyan, így nem kényelmesebb? - Ja, de, jó, és beültem végül. Jókat vigyorogtam, amikor mondták, hogy abban a hodályban is mise alatt már nagyon sok csoda történt, felálltak a székből sérültek, és több, helyszínen levő orvos is igazolt, hogy tényleg gyógyultak. Hát ezt én is eljátszhattam volna símán, de nem tettem :)) Viszont ettem ostyát! Elég nagy szemtelenség egy pogány részéről, nem is akartam én (ja, akkor még pici esély volt rá h megtérek, de erről letettem hamar, látva a képmutatást azóta is), szóval éreztem én, hogy ez necces, de ugye beteg emberekről lévén szó nem ők járultak a pap elé, hanem a pap járt körbe. Sőt, több pap hisz sok ember volt. Most rázzam a fejem h kösz, nem? :) Ok, mostani ésszel meg lehetett volna azt diszkréten oldani, de hát én bevettem az ostyát.
Bár mondták hogy ne nagyon, mégis sikerült heves és elég ingerült világnézeti vitát folytatnom az egyik sérülttel, ő ministráns volt azt hiszem és jócskán bigott, én meg csak szimplán hülye :) Már a többi Máltai nyugtatott. nagyon higgadtan hogy jól van, hagyjátok már, fontos most ez? Nyugiiii...Végülis nem volt ez akkora gáz, de nem lettünk a csávóval haverok.
Hazajöttünk, van az útról egy baromi hosszú és unalmas videóm (még VHS), pársszor még összejártunk aztán valaki konkrétan rákérdezett h - Te vallásos vagy? - Nem. Azóta nem nagyon kerestek és a helyzet sem változott :) De egy élmény volt az kétségtelen!
2016. január 2., szombat
Kedvenc zenék VOL1 - magyar zenekarok/lemezek
Zenéről még nem írtam, pedig elég nagy szerep jut neki. Ha ébren vagyok, mindig szól valami, itthon, munkahelyen, utcán bárhol.
Túlzottan nem is tudok zenékről értekezni, nálam van pár kategória (qrva jó, jó, elmegy, unalmas, qrvaszar), esetleg "állat a basszus/gitár/dob", azt ennyi :) Épp ezért nem is teszem most sem, hanem belinkelek pár, számomra meghatározó lemezt, plusz írok hozzá egy-két mondatot, mi fogott meg benne, ilyenek.
Pusztán azért bontom szét magyar és külföldi lemezekre, mert nagyon sok van, és hosszú lenne a poszt.
Gyerekkoromban nővérem igen jó bakelit lemezeket gyűjtött össze.
Legelső emlékem hat éves koromból egy (ős) Edda lemez (illetve kazetta) volt, amit nagyon szerettem, azt dúdolgattam magamban a Petőben is abban az egy évben, amíg bent laktam. Most persze sokan felhördülnek -némi joggal- hogy húúúú, edda, hát az szar, és a Körtől elkezvde tényleg szar, de előtte Slamóval a régi felállás jó volt, teljesen fasza az első három lemez:
Volt pár LGT lemez is, amit szintén sokan lehúznak, de szerintem a 80as évek legprofibb magyar együttese volt. Ok, biztos volt sok kommersz daluk (bár nekem azok is tetszenek), viszont pl ez a dupla lemez, a Loksi, eszméletlen profi mind zeneileg, mind szövegileg (én legalábbis kapásból nem tudok profibb magyar lemezt abból az időből):
Presser szólólemezei már nem jönnek be, illetve (tán a) legelső lemez, az Electromantic, ami tisztán szintentizátor zene és valami eszméletlen qrvajó:
Aztán persze volt a nagy kedvenc, a Hobo Blues Band, tőlük két lemez volt meg, a Közép-Európai Hobo Blues és az Oly Sokáig Voltunk Lent, mindkettőt imádom a mai napig.
A többi klasszikust, mint a Vadászat, Még Élünk stb már később, gimiben ismertem meg. Aztán Bill nélkül kijött még egy halom lemez, valamelyik jó, pl a Tábortűz Mellett, de rengeteg a pocsék, elérte őket a saját szövegük a Vadászatról, hogy aszondja "A mai banda csak két tagú már, Samu a zenész és Iván a sztár."
Aztán jött egy olyan lemez....Semmihez nem hasonlítható, nagyon kilóg, "Katasztrófazene", de baromi jó!! A.E. Bizottság - Kalandra fel! Nem sok lemez van, amiért ma is pont ugyanúgy lelkesedek és ugyanolyan szívesen hallgatom, mmint annó, de ez ilyen. Kedvenc számom:
A Jégkrémbalettett már később ismertem meg - az is nagyon jó, de szerintem ez erősebb. Most meg a youtube-nak hála kerülnek elő a remekebbnél remekebb koncert felvételek, majdnem csupa kiadatlan számokkal. Nagyon sajnálom, hogy őket még nem láttam élőben:
A Bizottság után, a '90-es években is volt pár projektjük, Wahorn - Tengerhajózás, az ef-Zámbo -féle, picit konszolidáltabb, jazzesebb Happy Dead Band, de pont nélküle kiadtak egy Laca-Johnny-Koko-Wahorn: Edd Meg A Fényt c. lemezt is, amivel sokat sokkoltam barátaimat. Rég hallgattam, de most még sokkal jobban tetszik :)
Volt még egy olyan lemezünk, amit a mai napig bármikor szívesen hallgatok, Nagy Feró és a Bikini (ös-Bikini) - Hova Lett:
Sajnos minden szava nagyon aktuális manapság (az más kérdés, hogy most ki mellett álnak, és lényegtelen is, leszarom). Minden szám nagyon ott van (bár a Dolina picit sok, ami a Beatrice kommunista-blokkjaiban teljesedett ki, ami '89 után már nem volt poén, mégis nyomták)
Akkor még nem ismertem a Beatricet - naná, hát nem is adhattak ki lemezt, ezt valahogy engedték, és nekem sokkal jobban is tetszik. Persze a ricének is van jópár száma, amit szeretek, pl a kedvenceim tőlük a Nagyvárosi Farkas, vagy a Nem Kell, de ez nekem nagyobb flash. Inkább punk/újhullám, mint rock. Még egy Bikini lemez jött ki Feróval, a XX. Századi Híradó, nem ennyire újhullám, de nagyon jó az is.
Aztán jöttek a kilencvenes évek, amikor én voltam tinédzser, de igazán, ennyire meghatározó magyar lemezt nem tudok írni. Biztos van, de pl én nem voltam soha nagy Kispál fan, ami így meghatározó lett volna. Ha hallom koncerten, rádióban, jól esik, szal gondom sincs vele, de én Hobón, LGTn, Bizottságon nőttem fel, ezekhez képest nekem nem sokat mond.
Gimiben - már utólag- ismerkedtem meg a magyar undergrounddal, URH, Európa Kiadó, Kontroll Csoport, Sziámi, stb. Ez kb egy vonal, az URH-ból indult ki, ami egy remek együttes, alternatív volt ugyan, de rengeteg punk beütéssel. Őket a mai napig szívesen hallgatom:
A többiekhez kell egy bizonyos - nem feltétlen jó - hangulat :) Ha az ember így kvázi jobban lesz magával, rendeződnek a dolgai, elkezd drasztikusan kevesebb Kontrollt vagy Sziámit hallgatni :D Mindenesetre ettől a számtól -ami rengeteg erőt is adott mellesleg- mindig borsókázik a hátam, aki olvasta a blog első bejegyzését, tudja miért:
A Kontroll Csoport egyik számát pedig nemrég a Jófogás tette híressé :)
Az Európa Kiadó picit más -régebben annyira nem is szerettem, most őket tudom a legjobban hallagtni még. Kicsit vagányabb, a zene néhol elég minimal, de néha meg qrvajó. Talán a legismertebb számuk a:
Hát kb ennyi a nekem igazán meghatározó magyar lemezek/zenekarok kb '90-95ig bezárólag. A lista nyílván igen szubjektív :)
Kilencvenes évektől inkább koncerteken láttam/látok élőben sok remek bandát, de arról külön írok posztot.
Túlzottan nem is tudok zenékről értekezni, nálam van pár kategória (qrva jó, jó, elmegy, unalmas, qrvaszar), esetleg "állat a basszus/gitár/dob", azt ennyi :) Épp ezért nem is teszem most sem, hanem belinkelek pár, számomra meghatározó lemezt, plusz írok hozzá egy-két mondatot, mi fogott meg benne, ilyenek.
Pusztán azért bontom szét magyar és külföldi lemezekre, mert nagyon sok van, és hosszú lenne a poszt.
Gyerekkoromban nővérem igen jó bakelit lemezeket gyűjtött össze.
Legelső emlékem hat éves koromból egy (ős) Edda lemez (illetve kazetta) volt, amit nagyon szerettem, azt dúdolgattam magamban a Petőben is abban az egy évben, amíg bent laktam. Most persze sokan felhördülnek -némi joggal- hogy húúúú, edda, hát az szar, és a Körtől elkezvde tényleg szar, de előtte Slamóval a régi felállás jó volt, teljesen fasza az első három lemez:
Volt pár LGT lemez is, amit szintén sokan lehúznak, de szerintem a 80as évek legprofibb magyar együttese volt. Ok, biztos volt sok kommersz daluk (bár nekem azok is tetszenek), viszont pl ez a dupla lemez, a Loksi, eszméletlen profi mind zeneileg, mind szövegileg (én legalábbis kapásból nem tudok profibb magyar lemezt abból az időből):
Presser szólólemezei már nem jönnek be, illetve (tán a) legelső lemez, az Electromantic, ami tisztán szintentizátor zene és valami eszméletlen qrvajó:
Aztán persze volt a nagy kedvenc, a Hobo Blues Band, tőlük két lemez volt meg, a Közép-Európai Hobo Blues és az Oly Sokáig Voltunk Lent, mindkettőt imádom a mai napig.
A többi klasszikust, mint a Vadászat, Még Élünk stb már később, gimiben ismertem meg. Aztán Bill nélkül kijött még egy halom lemez, valamelyik jó, pl a Tábortűz Mellett, de rengeteg a pocsék, elérte őket a saját szövegük a Vadászatról, hogy aszondja "A mai banda csak két tagú már, Samu a zenész és Iván a sztár."
Aztán jött egy olyan lemez....Semmihez nem hasonlítható, nagyon kilóg, "Katasztrófazene", de baromi jó!! A.E. Bizottság - Kalandra fel! Nem sok lemez van, amiért ma is pont ugyanúgy lelkesedek és ugyanolyan szívesen hallgatom, mmint annó, de ez ilyen. Kedvenc számom:
A Jégkrémbalettett már később ismertem meg - az is nagyon jó, de szerintem ez erősebb. Most meg a youtube-nak hála kerülnek elő a remekebbnél remekebb koncert felvételek, majdnem csupa kiadatlan számokkal. Nagyon sajnálom, hogy őket még nem láttam élőben:
Volt még egy olyan lemezünk, amit a mai napig bármikor szívesen hallgatok, Nagy Feró és a Bikini (ös-Bikini) - Hova Lett:
Sajnos minden szava nagyon aktuális manapság (az más kérdés, hogy most ki mellett álnak, és lényegtelen is, leszarom). Minden szám nagyon ott van (bár a Dolina picit sok, ami a Beatrice kommunista-blokkjaiban teljesedett ki, ami '89 után már nem volt poén, mégis nyomták)
Akkor még nem ismertem a Beatricet - naná, hát nem is adhattak ki lemezt, ezt valahogy engedték, és nekem sokkal jobban is tetszik. Persze a ricének is van jópár száma, amit szeretek, pl a kedvenceim tőlük a Nagyvárosi Farkas, vagy a Nem Kell, de ez nekem nagyobb flash. Inkább punk/újhullám, mint rock. Még egy Bikini lemez jött ki Feróval, a XX. Századi Híradó, nem ennyire újhullám, de nagyon jó az is.
Aztán jöttek a kilencvenes évek, amikor én voltam tinédzser, de igazán, ennyire meghatározó magyar lemezt nem tudok írni. Biztos van, de pl én nem voltam soha nagy Kispál fan, ami így meghatározó lett volna. Ha hallom koncerten, rádióban, jól esik, szal gondom sincs vele, de én Hobón, LGTn, Bizottságon nőttem fel, ezekhez képest nekem nem sokat mond.
Gimiben - már utólag- ismerkedtem meg a magyar undergrounddal, URH, Európa Kiadó, Kontroll Csoport, Sziámi, stb. Ez kb egy vonal, az URH-ból indult ki, ami egy remek együttes, alternatív volt ugyan, de rengeteg punk beütéssel. Őket a mai napig szívesen hallgatom:
A többiekhez kell egy bizonyos - nem feltétlen jó - hangulat :) Ha az ember így kvázi jobban lesz magával, rendeződnek a dolgai, elkezd drasztikusan kevesebb Kontrollt vagy Sziámit hallgatni :D Mindenesetre ettől a számtól -ami rengeteg erőt is adott mellesleg- mindig borsókázik a hátam, aki olvasta a blog első bejegyzését, tudja miért:
A Kontroll Csoport egyik számát pedig nemrég a Jófogás tette híressé :)
Az Európa Kiadó picit más -régebben annyira nem is szerettem, most őket tudom a legjobban hallagtni még. Kicsit vagányabb, a zene néhol elég minimal, de néha meg qrvajó. Talán a legismertebb számuk a:
Hát kb ennyi a nekem igazán meghatározó magyar lemezek/zenekarok kb '90-95ig bezárólag. A lista nyílván igen szubjektív :)
Kilencvenes évektől inkább koncerteken láttam/látok élőben sok remek bandát, de arról külön írok posztot.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)